Varsóban helytelenítik, hogy Merkel Lukasenkával és Macron Putyinnal tárgyalt

Helytelenítette szerdán a lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller azt, hogy Angela Merkel német kancellár Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Emmanuel Macron francia elnök pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzetről.

Müller a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) reggeli műsorában megerősítette, hogy Varsónak előzetesen jelezték Berlinből a Lukasenkával folytatandó telefonbeszélgetést. „Őszintén szólva, magam furcsának tartom, hiszen ez bizonyos értelemben (elnökké) választásának elismerése” – jelentette ki. Hozzátette: érti a helyzetet, de „nem jó lépésnek” tartja a történteket. Úgy látta: Németország és Franciaország jogosult arra, hogy beszélgetést folytasson a fehérorosz és az orosz partnerekkel, de „az adott kérdéskörben nem illetékesek”. Egyben hasznosnak nevezett minden olyan, Lukasenka és Putyin irányában adott jelzést, mely „határozottan elítéli” eddigi lépéseiket a fehérorosz határon zajló válság kapcsán.

Az ügyben szerdán Witold Waszczykowski, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) európai parlamenti képviselője, volt külügyminiszter is nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. Felidézte: az EU nem ismerte el Lukasenkát a vitatott tisztaságú tavalyi elnökválasztás után, Merkel viszont a telefonbeszélgetéssel „jóváhagyta a fehérorosz diktátor játszmáját” - fogalmazott. Szerinte Minszk - Moszkva támogatásával - azért idézte elő a migránsválságot, hogy tárgyalásokat kényszerítsen ki az EU-ból. „Ilyen értelemben nagyon negatívan értékelem Merkel beszélgetését Lukasenkával” – szögezte le, kifogásolva azt is, hogy a német kancellár az EU hivatalos struktúráin kívül kezdett tárgyalni.

Kedden a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva hasznosnak nevezte, ha a lengyel-fehérorosz határon fennálló helyzetről szélesebb nemzetközi fórumon is tárgyalnak. „Viszont nem olyan módon, hogy a fejünk felett egyeztetnek, márpedig ilyen javaslatok is jöttek” – tette hozzá. Aláhúzta: a helyzet nemzetközi szintű megoldása keresésének helytelen módja csak tovább mélyítheti a válságot.

A Macron-Putyin telefonbeszélgetésről a francia elnöki hivatal hétfőn közölte: Macron a lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet rendezését támogatta, mindenekelőtt figyelembe véve „az eszközként felhasznált bevándorlók iránti humánus tiszteletet”. A felek viszont különbözőképpen ítélik meg a jelenlegi válság okát.

A Merkel-Lukasenka beszélgetésből a berlini kormány sajtóirodája a migránsoknak nyújtandó humanitárius segítséget emelte ki, valamint azt, hogy meg kell akadályozni a fehérorosz határon fennálló helyzet eszkalálódását. A felek a közlemény szerint megegyeztek, hogy az adott kérdéskörben folytatják az együttműködést.

Kapcsolódók

Kimaradt?