Változott Berlin álláspontja a háború megoldását illetően

Olaf Scholz német kancellár a ZDF német közszolgálati televíziónak adott belpolitikai és külpolitikai témákat is érintő éves nyári interjújában vasárnap este az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy a német kormány továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni.

„Úgy vélem, hogy most jött el az a pillanat, amikor meg kell beszélnünk, hogyan tudnánk gyorsabban kijutni ebből a háborús helyzetből annál, amit a jelenlegi helyzet mutat” – idézte az MTI Scholzot. „Minden bizonnyal lesz még egy békekonferencia” – mondta a kancellár, és hozzátette: „Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyetértünk abban, hogy ennek Oroszország bevonásával kell történnie”.

Scholz kitért a kérdés elől, hogy továbbra is bízik-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben, miután kiderült, hogy egy ukrán állampolgárságú személyt gyanúsítanak azzal, hogy szabotálta az Északi Áramlat gázvezetékeket a Balti-tengeren. „Jó a kapcsolatom Volodimir Zelenszkijjel. Ugyanakkor egyértelmű, hogy ezt az ügyet meg kell oldani” – válaszolta a kancellár.

A belpolitikai kérdésekre válaszolva Scholz elismerte, hogy Németország széttöredezett politikai színtere tartományi és szövetségi szinten is nehezíti az ország kormányzását. „Akármi is történik a következő években, attól tartok, Németországban továbbra is olyan lesz a helyzet, hogy nagyon bonyolult lesz kormányt alakítani” – mondta a kancellár. Scholz az interjúban védelmébe vette kormánya eddigi teljesítményét, annak ellenére, hogy a három koalíciós párt gyengén szerepel a jövő évi választások előtti közvélemény-kutatásokban, és két keleti tartományban nemrégiben eddig példátlan mértékű vereséget szenvedtek.

Olaf Scholz kitért a kérdés elől, hogy továbbra is bízik-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben Fotó: Agerpres

A kancellár azonban az interjúban kizárta, hogy a jövő évi választások előtt bizalmi szavazásra kerülne sor a parlamentben. Scholzot Németország bevándorlási politikájáról is kérdezték, amely ismét politikai viták kereszttüzébe került a két héttel ezelőtt Solingenben elkövetett, több halálos áldozattal járó támadás után. A kancellár koalíciós kormánya szombaton beterjesztett egy törvénytervezetet a kitoloncolások felgyorsítását és a késes támadások visszaszorítását célzó intézkedések szigorítására, ám az ellenzéki pártok ennél hatékonyabb fellépést sürgetnek. „A határon már történtek visszautasítások, folyik a határellenőrzés, és szeretnénk tovább növelni a hatékony határvédelmet” – mondta Scholz. Hozzátette: „Lesznek jó javaslatok (…), amelyek az európai jogszabályok, a nemzetközi szerződések és az alaptörvényünk keretein belül maradnak”.

A migrációval kapcsolatban Scholz tagadta, hogy ezt a kérdést a koalíció alábecsülte volna. „Az elmúlt 10 vagy 20 év legnagyobb átalakulását vittem véghez a migráció kezelésében” – jelentette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?