Vádat emeltek a megkéselt brit képviselő feltételezett gyilkosa ellen
Vádat emeltek csütörtökön Ali Harbi Ali ellen, akit Sir David Amess parlamenti képviselő meggyilkolásának gyanújával vettek őrizetbe a múlt héten.
A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, múlt pénteken képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor a 25 éves férfi késsel többször megszúrta. Sir David a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt. A gyilkosság elkövetésével gyanúsított, londoni illetőségű Alit a helyszínen elfogták.
A Scotland Yard csütörtök délután bejelentette, hogy a férfi ellen gyilkosság és terrorcselekmények előkészítése címén hivatalosan vádat emeltek, miután a vádemelést az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) kiemelt bűncselekményekkel és terrorelhárítással foglalkozó ügyosztálya engedélyezte.
A vád szerint a gyilkosság indítéka vallási és ideológiai
A rendőrség most első ízben nevezte meg a vádlottat, jóllehet a feltételezett elkövető neve a brit sajtóban már röviddel a gyilkosság után megjelent.
Egybehangzó brit médiaértesülések szerint Ali Harbi Ali Londonban született, szomáliai szülők gyerekeként. A BBC úgy értesült, hogy apja korábban Szomáliában miniszterelnöki tanácsadóként tevékenykedett. Matt Jukes, a Scotland Yard különleges műveleti osztályának parancsnok-helyettese azonban a vádemelést bejelentő csütörtöki tájékoztatásában azt kérte, hogy az érthető módon hatalmas közérdeklődés ellenére mindenki tanúsítson önmérsékletet a vádlott hátteréről, előtörténetéről, indítékairól szóló találgatásokkal, annak érdekében, hogy a majdani bírósági eljárás méltányosságát semmi ne veszélyeztesse. Jukes azt is elmondta, hogy a rendőrség Alin kívül mást nem vett őrizetbe, és a nyomozók mást nem is keresnek a képviselő meggyilkolásának ügyében.
Nick Price, az angol-walesi főügyészség kiemelt bűncselekményekkel és terrorelhárítással foglalkozó ügyosztályának vezetője a vádemelésről szóló bejelentéshez fűzött nyilatkozatában közölte: a vádhatóság azt a megállapítást terjeszti majd a bíróság elé, hogy Sir David Amess meggyilkolása terrorizmushoz kötődő bűncselekmény, amelynek vallási és ideológiai indítékai voltak.
A Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága – amely a képviselő meggyilkolása után szinte azonnal átvette a vizsgálat irányítását – már szombaton bejelentette, hogy az addigi nyomozati adatok alapján terrorcselekménynek tekinti a gyilkosságot. Ennek megfelelően Alit – akit eredetileg gyilkosság gyanújával vettek őrizetbe – immár a 2000-ben kelt terrorellenes törvény alapján tartják rendőrségi őrizetben.
Öt éven belül másodszor gyilkoltak meg brit parlamenti képviselőt
Priti Patel belügyminiszter szerda este a londoni alsóházban elmondta: a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) a múlt heti gyilkosság után felmérte és jelentősnek minősítette az alsóházi képviselőket fenyegető terrorkockázatokat, azzal együtt is, hogy nincs olyan információ vagy hírszerzési adat, amely bármilyen hiteles, konkrét vagy azonnali fenyegetésre utalna.
Öt éven belül másodszor történt olyan halálos végű támadás Nagy-Britanniában, amelyet parlamenti képviselő ellen követtek el. Jo Coxot, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kétgyerekes, 41 éves képviselőnőjét 2016. június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról rendezett népszavazás előtt három lövéssel és többtucatnyi késszúrással gyilkolta meg az észak-angliai Leeds egyik elővárosában egy magányos tettes, Thomas Mair, akit még abban az évben tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek. Az ítélet indoklása szerint Mair cselekedetét rasszista, újnáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszakos eszmék motiválták.
(Illusztráció: Agerpres/EPA)