Újabb összecsapások törtek ki a jeruzsálemi Templom-hegyen

Összecsapások törtek ki vasárnap a jeruzsálemi Templom-hegyen palesztinok és az izraeli biztonsági erők között, miután több száz palesztin gyűlt ott össze, és kövekkel és vasrudakkal eltorlaszolta a szent helyek bejáratát.
 
Előtte palesztinok kövekkel dobáltak meg autóbuszokat, amelyeken zsidók utaztak Jeruzsálem óvárosába, hogy a Templom-hegyre látogassanak.
 
Az összecsapásokban többtucatnyi palesztin megsebesült. Előtte a buszokban öt utas sérült meg. A rendőrök őrizetbe vettek két feltételezett kődobáló palesztint.Illusztráció: Wikipedia
 

Pénteken még súlyosabb összecsapások voltak a Templom-hegyen, az izraeli rendfenntartók több mint háromszáz palesztint őrizetbe vettek. Erre számítva aznapra fokozott készültségbe helyezték az izraeli biztonsági erőket, mert egybeesett a muszlim böjti hónapnak, a ramadánnak a második péntekje, a keresztény nagypénteki menet az óvárosban, valamint a nyolcnapos zsidó pészah.

A palesztinok haragját az váltotta ki akkor, hogy egy maroknyi zsidónak szándékában állt felmenni a Templom-hegyre, ahol a 70-ben lerombolt zsidó szentély helyén a muszlimok harmadik legfontosabb szent helyének számító Al-Aksza mecset áll, és ott hagyományos pészahi áldozatot akartak bemutatni.

Az izraeli-palesztin megállapodások szerint a Templom-hegyet, arab nevén az al-Haram as-Sarífot a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. A zsidóknak szabad látogatniuk, de tilos imádkozniuk és vallási szertartásokat végezniük ott. A Templom-hegytől nem messze van a Szent Sír-bazilika, amelyben pedig délelőtt a húsvét vasárnapi misén vettek részt katolikusok.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?