Újabb magyar űrhajós mehet a világűrbe

Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán találkozik az előző küldetést is levezénylő Axiom Space vállalat vezetőjével, akivel a magyar űrprogram folytatásáról fog egyeztetni, ugyanis emellett a kormány teljes mértékben elkötelezett.Cserényi Gyula és Kapu Tibor | Fotó: Facebook/Cserényi Gyula

„A magyar űrkutatási és űripari programból az egész magyar gazdaság nagyon sokat profitál (…) Az Axiom-küldetés hatvan tudományos kísérletet végzett el a Nemzetközi Űrállomáson, olyan kísérleteket, amelyeket földi körülmények között nem lehet elvégezni. Ebből huszonötöt a magyar űrhajós végzett el saját kutatási programja keretében, együttműködésben magyarországi vállalatokkal, kutatóműhelyekkel, egyetemekkel, oktatási intézményekkel” – idézi a minisztert az MTI.

Hozzátette, hogy Kapu Tiborral együtt kiképeztek egy másik űrhajóst is, Cserényi Gyulát, aki a tartalékosa volt, és ugyanazt a képzést kapta meg.  „Ő nem ment fel a világűrbe, de ha már van egy kiképzett űrhajósunk, van egy jó amerikai együttműködő partnerünk, ha vannak már tudományos eredményeink, (…) akkor folytatni kell" - szögezte le Szijjártó Péter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?