Újabb 4,36 milliárd eurós segélyt folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
Az Európai Unió végrehajtó testületének brüsszeli közleménye szerint a támogatásból 3,7 milliárd eurót makroszintű pénzügyi támogatásként, 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak. A források hozzájárulnak az ukrán állam és az alapvető közszolgáltatások működésének fenntartásához, valamint a sürgős katonai beszerzések finanszírozásához.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében hangsúlyozta: miközben Oroszország folytatja támadásait, Ukrajna az ötödik háborús télre készül. Hozzátette, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatása mellett, és a mostani kifizetés az alapvető közszolgáltatások fenntartását, valamint a sürgős védelmi szükségletek kielégítését szolgálja.
A bizottság tájékoztatása szerint a költségvetési támogatás az idei évre tervezett három részletből a második, amelynek folyósításához Ukrajna mind a 12 előírt reformfeltételt teljesítette. Ezek között adózási, költségvetési, vámügyi és államháztartási intézkedések szerepeltek, írja az MTI.
A védelmi célokra elkülönített 658 millió euróból drónokat, rakétákat, radarokat, elektronikai hadviselési rendszereket és légvédelmi lőszereket szereznek be. A források többségét ukrán vállalatoktól történő beszerzésekre fordítják.
A közlemény szerint még az idén további 25,2 milliárd euró uniós pénzügyi támogatás állhat Ukrajna rendelkezésére, amelyből 20,9 milliárd euró a támogatási hitelkeretből, csaknem 4,4 milliárd euró pedig az ország gazdasági helyreállítását célzó Ukrajna-eszközből származhat. A kifizetések a meghatározott feltételek teljesítésétől függenek.
Az Európai Unió és tagállamai az orosz invázió kezdete óta összesen 235,9 milliárd euró támogatást nyújtottak Ukrajnának, amelyből 3,8 milliárd euró a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből származott - közölte az Európai Bizottság.
CSAK SAJÁT


