Több mint hatszáz nap után előkerült a vuhani járvány első napjait dokumentáló kínai blogger

Bő hatszáz nappal az eltűnése után újra felbukkant Csen Csiu-si, a foglalkozását nézve ügyvéd blogger, akinek 2020. februárjában veszett nyoma azután, hogy majd két héten át tudósított Vuhanból, a koronavírus-világjárvány epicentrumából – írta a Wall Street Jurnal alapján a 444.hu.

A vuhani helyzetet, a járvány első napjainak káoszát és zavarát bemutató videói rendkívül nézettek voltak, ezért is vonhatta magára a kínai hatóságok figyelmét, akik másfél éve erőszakkal vesztegzár alá vették, bár családja szerint egyáltalán nem mutatta fertőzés tüneteit.

Ezután bő hatszáz napra nyoma veszett, mígnem a héten, csütörtökön felbukkant egy barátja élő Youtube-os bejelentkezésének hátterében. A Wall Street Journal beszámolója szerint azóta levelet is írt, amiben az áll, hogy „az elmúlt egy év-nyolc hónapban sok mindent megéltem. Van, amiről beszélhetek, van amiről nem, remélem megértik”.

Csen olyanokkal beszélt, akik családtagjaikat vesztették el a járványban, illetve bemutatta azt is, hogy a hatóságok zaklatják a történtekről beszámoló bloggereket. „A haláltól se félek! Azt hiszed, Kommunista Párt, hogy tőled igen?" – mondta egy videójában, úgy egy héttel azelőtt, hogy a hatóságok eltűntették volna.

A világjárvány kezdetén Csen mellett két másik bloggernek is nyoma veszett, a kiszabadításuk érdekében még egy amerikai képviselő, Jim Banks is felszólalt. Az egyikük az amúgy az állami médiának dolgozó, de Vuhanból saját szakállára tudósító Li Cö-hua volt, aki aztán két hónappal később felbukkant egy videóban, azóta viszont a nyilvánosságtól elzártan él. Fang Pin, a harmadik eltűnt blogger sorsa azóta is ismeretlen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?