Több millió eurót spóroltak meg a hódok a cseh államnak
Több mint 1 millió eurót takarítottak meg Csehországnak a hódok: egy korábban katonai okokból lecsapolt terület csatornáját több gáttal elzárták, visszaalakítva ezzel a vizes élőhelyet.
„Ingyen” rehabilitált egy katonai okokból lecsapolt területet egy hódcsalád Csehországban. A 2015-ben védett területté nyilvánított Brdy-rész évek óta várt a fejlesztésre, s hiába volt meg már a szükséges költség jórésze is, az engedélyeket csak nem sikerült megszerezni, így veszélybe került a került a környék vízellátása is.
Aztán megérkezett egy hódcsalád, amely „mérnöki tudás nélkül” alakította vissza a vizes élőhelyet, megspórolva ezzel több mint 1 millió eurót. „Azt terveztük, hogy a Klabava folyót két tavacskától lefelé kanyarítjuk, és egy ülepítő medencét hozunk létre” – mondta Bohumil Fiser a cseh természetvédelmi ügynökségtől. „A cél az volt, hogy minimalizáljuk az üledékképződést és lassítsuk a tavakból származó savas víz lefolyását, amely a folyó alsó szakaszán veszélyeztetett több fajt, köztük védettnek nyilvánított rákokat is. A hódok egy komplex vizes élőhelyet építettek tavakkal és csatornákkal, és mindezt majdnem kétszer akkora területen tették, mint amekkorára mi számítottunk” – árulta el Bohumil Fiser.
A hódok akciójukkal mintegy 1,19 millió eurót takarítottak meg. „Ez egy teljes körű szolgáltatás, a hódok fantasztikusak, és amikor dolgoznak, nem rontanak el semmit. Figyelemre méltó munkát végeznek” – mondta a cseh tisztviselő, hozzátéve, hogy mivel a terület védett, így elérhetetlen a gazdák számára, tehát bizonyosan nem várható semmilyen konfliktus a hódok területhasználata miatt.
CSAK SAJÁT