FRISSÍTVE: Terrortámadás Ankarában: halálos áldozatok is vannak

Szerdán terrortámadás történt a törökországi Ankarában. Robbanások és lövések hallatszottak egy repülőgép- és dróngyárnál a török fővárosban. Az információt a török belügyminiszter is megerősítette, aki a közösségi médiában azt írta, hogy vannak halottak és sebesültek – számol be a www.hurriyet.com.tr, idézi a Digi24. Frissítés: Recep Tayyip Erdoğan török elnök – aki az oroszországi Kazanyban a BRICS-csúcson vesz részt – bejelentette, hogy a két semlegesített támadón kívül a halálos áldozatok száma négyre emelkedett. A támadást még egy szervezet sem vállalta magára, de a török védemi miniszter szerint a PKK áll mögötte. 

Fotó: képernyőmentés

„Terrortámadást hajtottak végre a Turkish Aircraft Industries Corporation (TUSAȘ) ankarai Kahramankazanban lévő létesítményei ellen. Sajnos a támadásnak halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Kívánom Isten kegyelmét az áldozatoknak, és gyors felépülést a sebesülteknek. A nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk a fejleményekről. Kérjük, vegyék figyelembe a hivatalos forrásokból származó nyilatkozatokat” – írta a török belügyminiszter a közösségi médiában.



A CNN Turk-nek a Hürriyet által idézett jelentése szerint egy gépjárművet robbantottak fel a repülőgépgyár bejáratánál, és összecsapások voltak a támadók és az üzem biztonsági személyzete között. Biztonsági erőket, tűzoltókat és orvosi csapatokat küldtek a területre. A Turkish Aircraft Industries Corporation (TUSAȘ) Törökország legnagyobb repülőgép- és dróngyártója.

Frissítés: Legalább öt ember meghalt, köztük két támadó, és 14 másik megsebesült egy szerdai terrortámadásban a török fővárosban, Ankarában. Robbanások és lövések hallatszottak a TUSAȘ repülőgép- és dróngyárnál – számol be a Hürriyet című török lap, idézi a Digi24. Mint írják, a támadás 16 óra körül történt.

Rendőrök biztosítják a területet a repülőgépgyárnál | Fotó: Agerpres

A török belügyminiszter által közzétett beszámoló szerint két terroristát lelőttek a Turkish Aerospace Industries Inc (TUSAȘ) ankarai Kahramankazan létesítményét célzó terrortámadásban. „Sajnos a támadásnak 3 halálos áldozata és 14 sebesültje van” – írta Ali Yerlikaya török belügyminiszter az X-en. „Elítélem ezt a szörnyű támadást. Harcunkat elszántan és határozottan folytatjuk, amíg az utolsó terroristát is semlegesítjük” – tette hozzá a török tisztviselő. A CNN Turk Hürriyet által idézett 17 óra körüli beszámolója szerint két támadó még mindig a repülőgépgyárban van. A támadást még senki nem vállalta magára. A török igazságügyi miniszter bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az esemény miatt, amelyet ő is terrortámadásnak minősített.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök – aki az oroszországi Kazanyban a BRICS-csúcson vesz részt – bejelentette, hogy a két semlegesített támadón kívül a halálos áldozatok száma négyre emelkedett. „Négy mártírunk és 14 sebesültünk van. Elítélem ezt a szörnyű terrortámadást, és imádkozom Istenhez, hogy könyörüljön a mártírjainkon” – mondta a török elnök. A török belügyminiszter szerint a 14 sebesült közül hárman súlyos állapotban vannak. A török tisztségviselő szerint a két megölt támadó egy férfi és egy nő.

Yașar Güler török védelmi miniszter egy nyilatkozatában utalt arra, hogy a PKK, a Kurdisztáni Munkáspárt áll a szerdai terrortámadás mögött: „Megpróbálták megzavarni nemzetünk békéjét azzal, hogy a TUSAȘ létesítményeit támadták, ahogy mindig is teszik, aljas és gyalázatos módon. Ezeknek a PKK-s gazembereknek minden alkalommal megadjuk a megérdemelt büntetést, de soha nem térnek észhez. Addig nem engedjük el őket, amíg az utolsó terroristát is ki nem iktatjuk. Megbosszuljuk a fájdalmat, amit okoztak. Ezt mindenki látni fogja” – mondta Yașar Güler a Hürriyet szerint.

(Nyitókép: képernyőmentés)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?