Spanyolországi áradások: tízmilliárd eurós segély és adókedvezmény a károsultaknak

A spanyol kormány 10,6 milliárd euró értékű segélycsomagot fogadott el az egy héttel ezelőtti, 217 emberéletet követelő, özönvízszerű esőzések okozta áradások kárenyhítésére.

Az érintett területeket – Valencia, Kasztília-La Mancha és Andalúzia tartományban összesen 78 települést – katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánították, megkönnyítve a támogatás elérését a családoknak, vállalkozásoknak és intézményeknek – tájékoztat az MTI.

A most elfogadott csomag célja, hogy azonnali és közvetlen segítséget biztosítson – közölte Pedro Sánchez miniszterelnök. Az intézkedések közül kiemelte, hogy megnégyszerezték és univerzálissá tették a haláleset, a rokkantság, illetve a vagyon- és lakáskár esetén törvényben előírt segély mértékét jövedelemküszöb nélkül.

Az egyéni vállalkozók, a kis- és középvállalkozások számára lehívható keretösszeget 838 millió euróban határozták meg, és számításaik szerint mintegy 95 ezren részesülhetnek belőle.

Kifejtette, hogy állami fedezetű hitelkeretet hoznak létre a károsultak számára 5 milliárd eurós keretösszeggel, amelyből most először családok is részesülhetnek, a tervek szerint már a jövő héttől. A jelenleg hitellel rendelkezők háromhónapos halasztást kapnak, és további kilenc hónapig csak a kamatokat kell törleszteniük.

Mint mondta, haladékot kapnak az adófizetés alól azok, akiknek most esedékes a tavalyi személyi jövedelemadó második részlete, és ideiglenesen menteséget adnak az ingatlanadó, valamint gazdasági tevékenység után fizetendő adó alól az érintetteknek.Fotó: Meteoplus

Megtiltják a károsultak elbocsátását, és szerepel az intézkedések közt bizonyos helyzetekben a fizetett szabadság biztosítása, valamint a távmunka előtérbe helyezése. Azok, akik elveszítették gépjárművüket, a becsült értéknél 20 százalékkal magasabb kártérítési összeget kapnak, amelynek folyósítását várhatóan már szerdán megkezdik.

Az állam 100 százalékban átvállalja az érintett önkormányzatok katasztrófával összefüggő rendkívüli kiadásait, valamint 50 százalékban a tönkrement infrastruktúra helyreállításának költségeit, emellett kompenzálja a már be nem folyó önkormányzati adókat.

Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések csak a kezdetet jelentik, a következő hetekben újabb támogatásról dönt a kormány, részletesebben lebontva az egyes ágazatokra.

A becslések szerint a természeti katasztrófával összefüggésben eddig már több mint 70 ezer kérelem érkezett, a kárigény teljes összege pedig várhatóan eléri majd az eddig példátlan 3,5 milliárd eurót – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a szerencsétlenséget szenvedett településeken már csaknem 15 ezer rendfenntartó, katona, rendőr és csendőr vesz részt a munkálatokban. Az áramszolgáltatás 98 százalékát, a telefonvonalak 78 százalékát állították helyre, 40 kilométernyi közutat, és 74 kilométernyi vasúti szakaszt tettek ismét használhatóvá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?