Románia ellenkezése miatt az uniós agrárminiszterek nem fogadták el a mezőgazdaság jövőjéről szóló következtetéseket

Románia ellenkezése és Szlovákia tartózkodása miatt az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei nem tudtak megállapodni az ágazat jövőjéről szóló következtetésekről.

„Sajnos nem a vita előtt, hanem a vita közben derült ki, hogy a román delegáció nem tudja támogatni a szöveget” – jelentette ki a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői luxemburgi ülése utáni sajtótájékoztatóján David Clarinval belga agrárminiszter.

Bukarest a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében történő közvetlen kifizetéseknél alkalmazott úgynevezett külső konvergencia mechanizmus miatt ellenzi a szöveget. A román delegáció nem értett egyet azzal, hogy az EU kevésbé tehetős, főként keleti tagállamai kevesebb közvetlen KAP-támogatásban részesülnek, számol be az EFE hírügynökség alapján az Agerpres.Illusztráció: Pixabay Mivel Szlovákia is tartózkodott, a következtetések szövegét nem fogadták el a miniszterek. „Szlovákia is a külső konvergencia mechanizmus kivezetését szeretné” – magyarázta David Clarinval.

A belga miniszter kifejtette, hogy az uniós mezőgazdaság jövőjéről szóló következtetések tervezete kiemeli „az ágazat kulcsszerepét az élelmezésbiztonság és a stratégiai önellátás szavatolásában”. Hozzátette: a tervezet elismeri, hogy a mezőgazdaság előtt számos kihívás áll, mint például az éghajlatváltozás, a geopolitikai feszültségek, a jövedelmezőség és az adminisztratív terhek.

„Ezzel a szöveggel az EU Tanácsának belga elnöksége kiszámíthatóbbá kívánta tenni a következő éveket a mezőgazdasági termelők számára” – nyilatkozta Clarinval.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?