Román származású a túsz, aki a Hamász videóüzenetben Netanjahut bírálja (VIDEÓ)

A cionista foglyok üzenetet küldenek Netanjahunak és a cionista kormánynak, ezzel a címmel tette közzé a Hamász terrorszervezet hétfőn a három túszt bemutató 76 másodperces videót. A felvételen három nő egymás mellett ül, mögöttük egy fal, és csak egyikük - a középső – beszél. Emelt hangon követeli, hogy az izraeli miniszterelnök érje el a szabadon bocsátásukat, hajtson végre fogolycserét, majd azzal vádolja, hogy nem tudta megakadályozni a terrorcsoport október 7-i támadását.A megszólaló túsz, Danielle Aloni, román származású, édesapja román állampolgár – derítette ki a Digi 24 hírtelevízió. Remus Aloni, az édesapa a videó nyilvánosságra kerülése után úgy reagált, hogy amikor meglátta lányát a felvételen, „majdnem megállt a szíve" - írja a BBC. Azt mondta, hogy ő és felesége megkönnyebbültek, amikor megtudták, hogy idősebbik lányuk életben van. A Jerusalem Post beszámolója szerint Danielle Alonit öt és fél éves lányával, nővérével, sógorával és iker gyerekeikkel együtt rabolták el a terroristák.


Remus Aluni szerint a Vöröskereszt nem maradhat közömbös, és lépéseket kell tennie, hogy eljusson a túszokhoz , hozzátéve, hogy két lányának egészségügyi problémái vannak, és kezelésre van szükségük. Sürgette Katart is, hogy „tegyen meg minden tőle telhetőt a túszok hazahozatala érdekében".
„Betörtek a házukba, és körülbelül egy órával később hangüzenetet küldött nekem, Whatsappon: «Kedveseink, most felgyújtják a házunkat. A füst már a széfszobába is bejutott. Nem hiszem, hogy valaha is kijutunk innen. Szeretünk titeket»" - mondta Remus Aloni, a Digi 24-nek adott múlt heti interjújában.
A Hamász-üzenetben - Danielle Aloni mellett - szereplő másik két nő Jelena Trupanov és Rimon Kirsht, akiknek kilétét először az izraeli miniszterelnök jelentette be.
A legfrissebb adatok szerint az október 7-i támadás óta 239 túszt ejtett a Hamász.

Nyitókép: képernyőmentés

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?