Román embercsempészeket fogtak és ítéltek el Magyarországon

Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélt és hat évre kiutasított Magyarország területéről egy román-moldovai kettős állampolgárságú embercsempészt a bíróság. A magyar rendőrök három román embercsempészt is letartóztattak, akik összesen 21 migránst szállítottak autóikban.

A Veszprém Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfit, aki hétfőn hat embert akart Magyarországról Ausztriába szállítani, embercsempészés bűntette miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Az afgán állampolgárságú menekültek Szerbiából egy szintén afgán embercsempész közreműködésével akartak Ausztriába jutni, és ezért 3500 eurót helyeztek letétbe. A pénzt az embercsempész a megbízás teljesítése után kapta volna meg.

A 26 éves férfi a román rendszámú személygépkocsijába hétfő hajnalban vette fel a határt illegálisan átlépőket, akik nem sokkal korábban egy ismeretlen kíséretében jutottak Magyarországra. Egy ember a sofőr mellett, négy hátul, egy pedig a csomagtartóban utazott. Ajka-Bakonygyepes közelében a rendőrök feltartóztatták, majd előállították őket.

A magyar rendőrség a police.hu honlapon közzétett beszámolóban azt írta, hogy csütörtök reggel egy román rendszámú személygépkocsit ellenőriztek a 84-es számú autóút 105. kilométerszelvényében, Nagycenk térségében. A járművel közlekedő román sofőrön kívül a gépkocsiban nyolc – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.Kocsiba zsúfolt migránsok | Fotó: police.hu

Ugyancsak csütörtök reggel az M1-es autópálya 106. kilométerszelvényében, Győr térségében, egy román rendszámú személygépkocsi vezetőjével szemben is eljártak a rendőrök. A járművel közlekedő román sofőrön és szintén román társán kívül a gépkocsiban tizenhárom – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőket és utasaikat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A három román férfivel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kapcsolódók

Kimaradt?