Rendőrök vitték el Bojko Boriszov volt bolgár kormányfőt

Őrizetbe vették Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnököt, a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt vezetőjét uniós forrásokkal kapcsolatos pénzügyi visszaélések gyanújával – jelentette a BTA bolgár hírügynökség a szófiai belügyminisztériumra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint Vladiszlav Goranov korábbi pénzügyminisztert, Menda Sztojanovát, a parlament költségvetési bizottságának volt elnökét, valamint Szevdalina Arnaudovát, a korábbi kormányfő sajtótitkárát szintén őrizetbe vették.

A tárca közölte azt is, hogy az Európai Ügyészség 120 bolgár csalási ügyben indított vizsgálatával összefüggésben végrehajtott akcióban több helyen is házkutatást tartottak, és bizonyítékokat is lefoglaltak.

„Senki sem áll a törvények felett" – írta Kiril Petkov jelenlegi miniszterelnök a Facebook-oldalán a történtek nyomán. A decemberben hivatalba lépő, Petkov vezette négypárti koalíciós kormány harcot hirdetett a korrupció ellen.

Menko Menkov, a korábbi miniszterelnök ügyvédje újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy Boriszov ellen egyelőre nem emeltek vádat, bár a rendőrség átkutatta otthonát és az országos rendőr-főkapitányságra vitték, ahol valószínűleg 24 órára őrizetben marad.

Daniel Mitov, a GERB alelnöke és volt külügyminiszter szerint a razziák mindössze a hatalmon lévők próbálkozásai arra, hogy eltereljék a nép figyelmét a problémákról.

Boriszov szófiai házánál a GERB több tucat politikusa és híve tüntetett, politikai elnyomással vádolta a rendőrséget és az új kormányt, egyben a jelenlegi kabinet lemondását követelve.

Laura Codruta Kövesi uniós főügyész a héten Szófiában járt, ahol a bolgár kormány és az igazságszolgáltatás képviselőivel találkozott. Azt mondta, hivatalához rekordszámú panasz érkezett, amelyekkel kapcsolatban 120 vizsgálat indult.

Boriszov 2009-től 2013-ig, majd 2014-től 2017 januárjáig, s végül harmadszor 2017 tavaszától 2021 májusáig volt Bulgária miniszterelnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?