Putyin atomfegyverek telepítéséről tett bejelentést

Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken Szocsiban folytatott megbeszélésén.

Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil" – mondta az orosz elnök.

Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország Fehéroroszország kérésére taktikai nukleáris fegyvert telepít a köztársaságba, úgy ahogyan azt az Egyesült Államok már régóta teszi szövetségesei területén. Az orosz államfő akkor azt mondta, hogy a tervek szerint július 1-jén fejeződik be az ezen fegyverek tárolására szolgáló létesítmények kiépítése Fehéroroszországban.

A Kommerszant című lap közölte, hogy az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból. Az értesülést az orosz külügyminisztérium megerősítette.

Fotó: Agerpres/EPA

A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok), valamint a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállama (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1999-es isztambuli csúcstalálkozóján elfogadták a dokumentum aktualizált változatát. A módosított szerződést azonban csak négy ország – Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna – ratifikálta.

Oroszország 2007-ben felfüggesztette a CFE-szerződésben való részvételét mindaddig, amíg a NATO-országok nem ratifikálják a kiigazításáról szóló megállapodást, és nem hajtják végre „lelkiismeretesen a dokumentumot".

A felmondás hivatalos orosz indoklása szerint a CFE-szerződés „az 1990-es évek elején megfelelően hatékony és eredményes eszköz volt az európai biztonság megerősítésére", ám az azóta végbement jelentős katonai és politikai változások – elsősorban a NATO bővítése – következtében „sok tekintetben elavult, és elvesztette kapcsolatát a valósággal".

Moszkva érvelése értelmében az orosz részesség felfüggesztésének célja az volt, hogy a nyugati országokat az európai biztonsággal kapcsolatos hozzáállásuk megváltoztatására ösztönözze. „A hagyományos fegyverzetek terén a helyzet Európában 2007 óta érezhetően romlott" – olvasható a szövegben.

A dokumentum szerint „az Egyesült Államok és szövetségesei az Oroszországgal szembeni katonai konfrontáció irányvonalát követik, ami katasztrofális következményekkel jár".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?