Példátlan áremelkedési hullám Bulgáriában az euró bevezetése után

Példátlan drágulási hullám söpör végig Bulgárián, miután a szomszédos ország bevezette az eurót. Mindössze 48 óra alatt az alapvető termékek és a közszolgáltatások árai jóval az hivatalos átváltási árfolyam fölé emelkedtek. A szakértők visszaélésekről és az állami ellenőrzés hiányáról beszélnek.

Az euró bevezetését követő első héten az árak jóval meghaladták az egy euróra vonatkozó hivatalos átváltási rátát. A kenyér – az egyik leggyakrabban vásárolt termék – ára mindössze két nap alatt 0,89 leváról 1,19 levára nőtt, ami 33%-os drágulást jelent.

Nem segített a lakosságon az átállás | Fotó: Pexels

Az online áruházakban az áremelések még szembetűnőbbek. Egyes esetekben a vásárlók a feltüntetett ár kétszeresének megfelelő összegről kaptak számlát, technikai hibák következtében, számol be a Digi24 hírtelevízió. 

Az éttermekben a pizzák, az üdítőitalok és a napi menük ára a nyugtán eltér a kirakatban feltüntetett áraktól. A szakértők szerint minden esetben a kereskedők javára kerekítettek. Szófiában a parkolási díj óránként 2 leváról 2 euróra emelkedett, míg az alacsonyabb tarifákat egyszerűen 1 leváról 1 euróra váltották át.

Bár a jogszabályok tiltják az indokolatlan áremeléseket és a megtévesztő gyakorlatokat, az ellenőrzések gyengék, és végső soron a lakosság viseli a következményeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?