Partygate: Lemondott képviselői mandátumáról is Boris Johnson
Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök, miután kézhez kapta az arról szóló vizsgálati jelentést, hogy a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején a Downing Streeten tartott bulik ügyében félrevezette-e a parlamentet.
Boris Johnson tavaly júliusban távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségből, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban az általános járványügyi tilalom ellenére ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak.
A volt kormányfő akkor még megtartotta alsóházi mandátumát, ám miután péntek este megkapta a képviselői előjogokat szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentését, visszaadta képviselői megbízatását is. Ez elviekben azt is jelenti, hogy véget ért Boris Johnson több évtizedes pályafutása a brit politikai élvonalban – 2001 óta volt ugyanis tagja a brit parlamentnek.
A BBC szerint Boris Johnson bírálta az alsóház eljárását, ugyanis szerinte eddig semmilyen bizonyítékot nem szolgáltattak arra vonatkozóan, hogy tudatosan, vagy meggondolatlanul félrevezette volna a testületet. Márciusban egyébként elismerte a félrevezetést, azt viszont tagadta, hogy szándékosan tette volna. A volt brit kormányfő azt is elismerte, hogy a járványügyi korlátozások idején tartott bulikon „nem volt tökéletes” a távolságtartás, de szerinte alapvető munkahelyi eseményekről volt szó, amik megengedettek voltak.
Péntek esti lemondása után Johnson közleményt is kiadott, ebben azt írta, nem hazudott, és szerinte az illetékes vizsgálóbizottságban is tudják ezt „a szívük mélyén”, mert amikor a képviselőházban beszélt, azt mondta, amit őszintén igaznak hitt. Ha viszont a bizottságnak az volt a célja, hogy bűnösnek találják őt, akkor az független a tényektől - jelentette ki, egyben elfogultsággal és antidemokratikus hozzáállással vádolta a munkáspárti vezetésű testületet.
Boris Johnson távozása nyomán időközi választást írnak ki az Uxbridge-re és Dél-Ruislip-re kiterjedő választókerületében.
CSAK SAJÁT