Norvégiában enyhítéseket jelentett be a kormány

Enyhítéseket jelentett be a norvég kormány csütörtök este az alig több mint egy hónappal ezelőtt a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorításokhoz képest.

Fotó: Facebook/Jonas Gahr StoreJonas Gahr Store norvég kormányfő bejelentése szerint ismét lehet például alkoholt felszolgálni. A karácsony előtt elfogadott szabályokhoz képest megszűnik a vendéglátóhelyeken a szesztilalom; 23 óráig az ülő vendégeknek ismét lehet alkoholt felszolgálni az éttermekben és kocsmákban.

A gyerekek és fiatalok szabadtéri sporttilalmát is feloldják, zárt térben legfeljebb húszan sportolhatnak együtt mostantól. Az érintkezéssel járó sportágak edzései és versenyei is újraindulhatnak. Felnőttek esetében beltéren maximum szintén húszan lehetnek jelen, és javasolt a távolságtartás. Zárt térben, rögzített ülőhelyek esetén mostantól 200 ember vehet részt rendezvényeken, ülőhelyek nélküli esemény esetén pedig zárt térben 30, a szabad levegőn pedig 200 fő a létszámkorlát.

„A járvány új szakaszába léptünk. Sokkal több a beoltott, mint decemberben, és nagyszámú gyorstesztet is vásároltunk, ezért a négy héttel ezelőtti korlátozások egy részre feloldható" - magyarázta a döntést Store.

Az új fertőzések száma ennek ellenére emelkedik, és a koronavírus omikron variánsa vált uralkodóvá a skandináv országban. A miniszterelnök szerint a legújabb járványhullám még nem érte el a csúcsot, de a korábbiaknál sokkal kevesebben lesznek súlyos betegek koronavírus-fertőzés miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?