Nicușor Dan gratulált Meloni rekordjához

Nicuşor Dan államfő gratulált pénteken Giorgia Meloninak ahhoz, hogy az általa vezetett kabinet Olaszország történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányává vált.

A román elnök az X-en azt írta, hogy ez a mérföldkő az intézményi folytonosságot is jelzi, amely lehetővé teszi a közpolitikák hosszú távú érvényesülését.

Rekordot írt | Fotó: Giorgia Meloni Facebook-oldala

A román elnök kiemelte ugyanakkor a két ország stratégiai partnerségét és szoros gazdasági kapcsolatait. Emlékeztetett arra, hogy több mint egymillió román él és dolgozik Olaszországban, amely Románia második legnagyobb kereskedelmi partnere és a legtöbb külföldi tőkéjű romániai vállalat származási országa – számolt be az Agerpres.

Nicuşor Dan közölte, hogy a két ország együtt fogja vezetni a Kohézió Barátai csoportot az Európai Unió 2028-2034-es költségvetéséről szóló tárgyalásokon, és közösen szorgalmazza, hogy megfelelő források jussanak a kohéziós és az agrárpolitikára. Hozzátette, hogy Románia és Olaszország a NATO keleti szárnyának és a Fekete-tenger térségének biztonságáért is együttműködik.

Meloni kormánya pénteken töltötte 1413. hivatali napját, és ezzel meghaladta Silvio Berlusconi 2001 és 2005 között működő második kabinetjének 1412 napos rekordját. A jobboldali Olaszország Fivérei párt 49 éves vezetője 2022. október 22-én tette le a hivatali esküt, és ő Olaszország első női miniszterelnöke.

A rekord egyetlen kabinet megszakítás nélküli hivatali idejére vonatkozik. Az ugyanazon miniszterelnök által vezetett több kormány összesített időtartamát tekintve továbbra is Berlusconi áll az élen, több mint kilenc évvel.

Meloni jelentős sikerként értékelte kormánya rekordhosszúságú hivatali idejét. Pártja ennek alkalmából péntek este nagygyűlést tart a dél-olaszországi Bari kikötővárosban, amelyen a miniszterelnök is felszólal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?