Nevelik a katonai utánpótlást az ukránok és az oroszok
Ukrajna új elfogórakéta-szállítmányt kapott a Patriot légvédelmi rakétarendszerekhez – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken újságírók előtt.
Az államfő biztosított afelől, hogy Ukrajna továbbra is kap rakétákat partnereitől a Patriot rendszerekhez. Kiemelte, hogy a napokban is érkezett egy szállítmány. További részletekbe nem bocsátkozott.

Zelenszkij a Telegram-csatornájára kiposztolt egyik interjújában – amelyet az Ukrinform állami hírügynökség szemlézett – kijelentette, hogy a Donyec-medence teljes megszállásához Vlagyimir Putyin orosz elnöknek legalább 300 ezer, de akár 1 millió ember életét kellene feláldoznia. Ismételten leszögezte, hogy Ukrajna nem vonja ki csapatait ebből a régióból – számolt be az MTI.
Nemzeti ellenállás és orosz katonai képzés
A hírügynökség arról is írt, hogy az ukrán parlament a Telegramon közzétette, hogy az államfő aláírta az állampolgárok nemzeti ellenállásra való felkészítésének egyes kérdéseiről szóló törvényt. Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint a jogszabály értelmében ezentúl az ukrán iskolások és egyetemisták – nemtől függetlenül – „a nemzeti ellenállás alapjai” nevű tantárgyat fogják tanulni, amelynek keretében a többi között lőfegyverek használatát is elsajátítják.
Eközben a Donyeck megyei, orosz ellenőrzés alá került Mariupol városi tanácsa nyilvánosságra hozta, hogy az orosz hadsereg katonai képzésében való részvételre kötelezik a diákokat, és rejtett mozgósítást hajtanak végre körükben. A városvezetés fotókat is közzétett közösségi oldalán a kiképzésekről. „A gyerekeket fegyverhasználatra tanítják, taktikai foglalkozásokat, katonai felvonulásokat tartanak, amelyen Oroszország iránti hűségesküt tetetnek velük. Mariupolban a militarizáció már az iskolákban elkezdődik, a Junarmija (Ifjú Hadsereg) nevű szervezeten keresztül. 2019 és 2025 között mintegy hatezer, 6 és 18 év közötti ukrán gyermeket vontak be ebbe a mozgalomba” – áll a közleményben, amely szerint már olyan eseteket is rögzítettek, amikor az ilyen képzésen átesett fiatalok nagykorúvá válásuk után beléptek az orosz fegyveres erőkbe, és részt vettek az Ukrajna elleni harci cselekményekben.
CSAK SAJÁT


