Netanjahu: Ha szombatig nem adják át a túszokat, újrakezdődik a háború

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy ha a Hamász palesztin terrorszervezet szombatig nem adja át Izraelnek a túszait, akkor Izrael újraindítja a háborút a Gázai övezetben – írja az MTI.

Előzőleg, hétfőn a Hamász közölte, hogy felfüggeszti az izraeli túszok átadását, mert szerinte Izrael megszegte a túszügyi megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Válaszul Donald Trump amerikai elnök felszólított „az összes túsz szabadon bocsátására”.

Szombat délelőtt a határidő | Fotó: Agerpres/EPA

Izraelben kedden négy órán át tartó kormányülésen tárgyaltak a túszalku második szakaszáról, és ezután a miniszterelnök nyilatkozatot adott ki, amelyben azzal fenyegette meg a Hamászt, hogy „ha nem adja vissza túszainkat szombat délig, akkor véget ér a tűzszünet, és az izraeli hadsereg (IDF) újraindítja heves támadásait a végső győzelemig.”

A kormányfő azt is kijelentette, hogy „a Hamász bejelentése miatt, miszerint felrúgja a megállapodást, és nem engedi szabadon az izraeli túszokat, hétfő este parancsot adtam az IDF-nek, hogy vonja össze erőit a Gázai övezeten belül és annak környékén”.

Nemsokkal Netanjahu bejelentése után az IDF rendezte sorait az övezet térségében, és tartalékosokat is mozgósított.

„Az erők megerősítése és a tartalékok mozgósítása a különféle forgatókönyvekre való felkészülés érdekében történik” – jelentették.

„Amint azt a múlt szombaton mindannyian láthattuk a szabadon engedettek állapotán, a még fogságban lévőknek azonnal ki kell szabadulniuk. Az elmúlt napok megdöbbentő eseményei azt mutatják, hogy azonnal le kell zárni a tárgyalásokat, és minél hamarabb ki kell hozni az utolsó túszokat is” – közölték kedd este a túszok családtagjai mozgalmának központjában.

Washingtonban is döbbenetet okoztak a szombaton kiszabadult három túszról, Ohad Ben Amiról, Eli Sarabiról és Or Levyről készült felvételek, amelyeken látszott, hogy rendkívül soványak és gyengék.

Trump amerikai elnök hétfőn azzal fenyegette meg a Hamászt, hogy a túszok át nem adása esetén „megnyílnak a pokol kapui”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?