Német hírszerzés: Oroszország háborúra készül a Nyugat ellen
Nem zárható ki egy NATO elleni orosz támadás veszélye a következő években – jelentette ki Bruno Kahl, a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnöke szerdán a Német Külpolitikai Társaság nevű agytröszt berlini rendezvényén.
„Oroszország háborúra készül a Nyugat ellen” – hangoztatta szerdán a BND elnöke, akit a Zeit című német lap hírportálja alapján az MTI idéz. „Lehetséges cselekvési alternatíva lesz a Kreml számára egy katonai konfrontáció” – figyelmeztetett Kahl. Mint mondta, abból indul ki, hogy az orosz hadsereg állományát és felszereltségét tekintve az évtized végére képes lehet „támadást indítani a Nyugat ellen”.Kahl ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem nagyszabású támadásra kell számítani az európai NATO-tagállamok ellen. Oroszország szerinte valószínűleg inkább azzal fog próbálkozni, hogy meghiúsítja az észak-atlanti szerződés 5. cikkelyében szabályozott kollektív védelmi helyzetből fakadó segítségnyújtási kötelezettséget, ezzel előidézve a NATO kudarcát.
Amennyiben Oroszország a NATO egyik tagját katonai erővel megtámadná, a többiek ezt azonban nem minősítenék az egész szövetség elleni támadásnak, és nem ennek megfelelően reagálnának, azzal Moszkva elérné célját.
Kahl a BND értékeléseire hivatkozott, miszerint magas rangú orosz kormánytagok már kételkednek abban, hogy „az 5. cikkely szerinti segítségnyújtási kötelezettség éles helyzetben megállná-e a helyét”.
A szövetségi hírszerző szolgálat vezetője felhívta a figyelmet: „Jelenleg ugyan nincsenek jelei Oroszország konkrét háborús terveinek. Amennyiben azonban az ilyen nézetek túlsúlyba kerülnének az orosz kormányzat központjában, akkor az elkövetkezendő években a katonai konfliktus kockázata is meg fog nőni”.
A lehetséges forgatókönyvek között említette Kahl például egy rövid támadást a norvégiai Spitzbergák ellen, vagy egy korlátozott beavatkozást a Baltikumban az orosz kisebbségek védelme címén. A BND elnöke szerint Oroszország a NATO mint védelmi szövetség kudarcát akarja elérni. „Ezt orosz részről akkor érnék el, ha az 5. cikkely egy támadás esetén hatástalan maradna” – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy Oroszország nyugati célpontokkal szemben alkalmazott átfogó hibrid támadásai is elvezethetnek ahhoz, hogy a NATO valamikor felveti az észak-atlanti szerződés 5. cikkelyében szabályozott kollektív védelmi helyzet alkalmazását.
CSAK SAJÁT