Naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban

Naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban, a védekezés legnagyobb problémája mégis az, hogy Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége - jelentette ki helyi idő szerint szerdán Washingtonban David Arahamija, az ukrán kormány főtárgyalója.

Az Axios amerikai hírportál szerint a politikus arról számolt be amerikai partnereinek, hogy Ukrajna egymillió katonát verbuvált eddig, és további kétmilliót képes még csatasorba állítani. Mark Milley amerikai vezérkari főnök naponta százra becsülte a halottak és négszázra a sebesültek számát, és úgy vélte, hogy Oroszország is tetemes veszteségek árán képes csak fokozatosan területet szerezni, és az ukrán erők hatékonyan védekeznek. „Megvannak a kiképzett embereink, hogy támadjunk és ellentámadást indítsunk, de fegyverekre van szükségünk” – mondta Washingtonban Arahamija.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök június elején naponta 60-100 elesett ukrán katonáról beszélt. „Jelenleg elég gyenge a tárgyalási pozíciónk, így ebben a helyzetben nem szeretnénk ott ülni a tárgyalóasztalnál. Ezt valahogy meg kell fordítanunk” – mondta a Moszkvával folytatandó potenciális béketárgyalásokról az ukrán főtárgyaló. Arahamija közölte, hogy hetente egy-két alkalommal telefonon beszélnek az orosz tárgyalókkal, de mindkét fél tudja, nem most van az ideje a tárgyalásoknak, ennek ellenére tisztában van azzal, hogy a háborút kompromisszummal kell lezárni. Megjegyezte, hogy az otthoni közvélemény az állítólagos orosz háborús bűnökről és vérengzésekről szóló hírek következtében egyáltalán nem támogatja a tárgyalásokat Moszkvával.

Arahamija ukrán küldöttség élén érkezett Washingtonba, melynek célja, hogy elérje az amerikai fegyverszállítások felgyorsítását, valamit azt, hogy az Egyesült Államok vegye fel Oroszországot a terrorizmust támogató országok listájára. Washingtoni megbeszélésein az ukrán politikus azzal vádolta meg Georgia „nyilvánvalóan oroszbarát” kormányát, hogy segít Moszkvának a szankciók megkerülésében, amit Tbiliszi tagad. Úgy vélte, hogy Oroszországot a magas energiaárak jelenleg némileg megóvják a gazdasági szankciók teljes hatásától, de 3-4 év múlva Moszkvában érezni fogják a büntetőintézkedések teljes erejét.

„Kérdés, hogy 3-4 év múlva mi megleszünk-e még, hogy élvezhessük a műsort" - fogalmazott David Arahamija.

Kapcsolódók

Kimaradt?