NATO-főtitkár: nem engedhető meg, hogy Oroszország megnyerje az ukrajnai háborút

Nem engedhető meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy megnyerje az ukrajnai háborút, egy ilyen fogatókönyv megvalósulása csapás lenne az ukrajnaiak számára, a NATO-ba tömörült szövetségeseket pedig sebezhetőbbé tetté – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.

Jens Stoltenberg, aki Nicolae Ciucă román miniszterelnökkel folytatott megbeszélést a NATO székházában, sajtótájékoztatóján kijelentette: a legtöbb háború a tárgyalóasztalnál fejeződik be. Az azonban, hogy Ukrajna mit képviselhet egy béketárgyalás során, az a harctéren elért eredményektől, azaz a megtámadott országnak nyújtott katonai támogatástól függ – mondta.

A NATO-főtitkár hangsúlyozta: Oroszország tisztában van azzal, hogy el fogja veszteni az ukrajnai háborút, ezért még több ukrán települést támad, civileket vesz célba, létfontosságú infrastruktúrákat rombol le, és „veszélyes nukleáris retorikát” használ. Stoltenberg kijelentette: Oroszország hamisan azt állítja, hogy Ukrajna arra készül: radioaktív „piszkos bombát” vet be saját területén. A NATO-tagállamok elutasítják ezt a hamis állítást – mondta a főtitkár, és hozzátette: Oroszország nem használhat hamis ürügyeket a további eszkalációhoz az ukrajnai konfliktusban.

Fotó: Agerpres

Hangsúlyozta, Oroszország nem tudja elrettenteni a NATO-t Ukrajna önvédelméhez nyújtott támogatásának folytatását illetően. A szövetségesek támogatásának köszönhetően az ukrán hadsereg napról napra erősebbé válik – emelte ki. A NATO emellett megerősíti jelenlétét a szövetség keleti szárnyán, a Balti-tengertől egészen a Fekete-tengerig. Ez azt az erős üzenetet hordozza, hogy a NATO kész megvédeni Romániát és minden más tagállamát – tette hozzá.

Nicolae Ciucă ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország ukrajnai háborúja, felelőtlen és veszélyes magatartása és kijelentései kihívást jelentenek a régió és az euroatlanti biztonság, valamint a globális stabilitás számára. Kijelentette: a háború bizonyítja Románia stratégiai fontosságát a Fekete-tenger biztonsága szempontjából. A román miniszterelnök fontosnak nevezte a katonai szövetség elrettentő és védelmi képességeinek fejlesztését, amely – szavai szerint – biztosítja a szövetséges országok azonnali és teljes körű védelmét bármifajta fenyegetés esetén. Hozzátette: a NATO-nak gondosan figyelemmel kell kísérnie a helyzetet a Fekete-tengeren, tekintettel a térségben zajló fejlemények dinamikájára, valamint Oroszország viselkedésének kiszámíthatatlanságára.

Kapcsolódók

Kimaradt?