Mintegy 90 métert zuhant a repülő, pozitív lett a pilóta drogtesztje

Újabb súlyos részlet derült ki az Air India Phuket–Delhi járatának ügyében, amelyen a gép hirtelen körülbelül 90 métert zuhant, és több utas, valamint a személyzet tagjai is megsérültek. A repülőgép pilótája a drogteszten megbukott, a vizsgálat szerint marihuánát fogyasztott.

Az Air India AI-2379-es járata augusztus 4-én indult Phuketből Delhi felé. A fedélzeten 137 utas és 8 fős személyzet volt, amikor a repülőgép az út során turbulenciába került, majd hirtelen mintegy 300 lábbal (91 méterrel) veszített a magasságából. A pilóta később drogteszten akadt fenn. A váratlan zuhanásban legalább 20 utas és a személyzet 4 tagja megsérült.

Új részletek derültek ki. | Fotó: Pexels

A repülőgép a zuhanás során úgynevezett negatív G-helyzetbe került. A beszámolók szerint a pilóta és a pilótafülkében található tárgyak is felemelkedtek, miközben a gép hátsó részében azok szenvedtek súlyosabb sérüléseket, akik nem voltak bekötve.

A járat megérkezése után, Delhiben elvégezték a pilóta kötelező pszichoaktívanyag-szűrését. A vizsgálat eredménye pozitív lett, ezért később újabb tesztet végeztek rajta. A második vizsgálat eredménye szintén pozitív lett, ez már azt is megerősítette, hogy a pilóta marihuánát fogyasztott.

A pilóta drogtesztjének eredménye ugyanakkor önmagában nem bizonyítja, hogy ez okozta a repülőgép hirtelen magasságvesztését. A hatóságok több lehetséges okot is vizsgálnak, köztük a pilóta beavatkozását, műszaki hibát és hidraulikai meghibásodást. 

Az ügyben eljárás indult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?