Minden korábbinál nagyobb fejlesztéseket jelentett be a szerb elnök

Több milliárd eurós, minden korábbit felülmúló befektetéseket és fejlesztéseket jelentett be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombat este a Szerbia 2027 – Ugrás a jövőbe nevű program ismertetésekor.

A program a következő négy évre az életszínvonal növelését, az infrastruktúra jelentős fejlesztését, a mezőgazdaság és a környezetvédelem fokozott támogatását, ugyanakkor az iparosítás és a digitalizáció nagyobb térhódítását is előrevetítette. „Mindaz, amit eddig elértünk, semmi ahhoz képest, amit a következő négy évre tervezünk” – húzta alá Aleksandar Vucic, aki 2014-től előbb miniszterelnökként, 2017 óta pedig köztársasági elnökként vezeti az országot, emlékeztet összefoglalójában az MTI. 

A televízióban is sugárzott, kétórás beszédében a szerb köztársasági elnök közölte, a program megvalósításához arra van szükség, hogy Szerbia megőrizze a békét ebben a nehéz geopolitikai helyzetben, és továbbra is szem előtt tartsa az ország európai jövőjét.

Alekszandar Vucsics szerb elnök | Fotó: Alekszandar Vucsics Facebook oldala

A konkrét intézkedések között Aleksandar Vucic újabb 487 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út építését, vasútfejlesztést, iskolák és óvodák építését és felújítását említette. Mint mondta, csak az idei évben 23 óvoda és 67 iskola építését kezdik meg.

Az életszínvonal javítása érdekében növelik a fizetéseket és a nyugdíjakat. A tervek szerint 2027 végére az átlagbér eléri a nettó 1400 eurót, az átlagnyugdíj pedig a nettó 650 eurót, és addig a minimálbérnek is el kell érnie az átlagnyugdíj értékét. Eközben a bruttó hazai termék a mostani 33 milliárd euróról 2027-re 92,7 milliárd euróra nő – mondta.

A szerb elnök a családtámogatások növeléséről is beszélt, és a termékenységi arányszám növelését tűzte ki célul a népességcsökkenés megállítása érdekében. Mint mondta, 2010-ben ez az arány 1,46 százalék volt, most viszont 1,63 százalék, a cél pedig az, hogy 2027-re 1,75 százalék legyen, vagyis hogy ezer nő 1750 gyereket hozzon a világra. Ennek érdekében a gyermeket vállaló családok támogatását is növelik. Az idei év közepétől kezdve a korábbi 378 ezer dinár helyett 500 ezer dinárt kapnak a családok az első gyermekük születésekor, a második gyermek születésekor pedig az eddigi 446 ezer dinár helyett 600 ezret. Az elnök kijelentette, hogy a további gyermekek vállalása még jelentősebb támogatásokat von maga után. Aleksandar Vucic nem beszélt számokról, de a kivetített bemutatón 2-3 millió dináros összegek szerepeltek a harmadik és a negyedik gyermek esetén.

Emellett Aleksandar Vucic jelezte, hogy a következő négy év során szinte az összes szerbiai szülészetet felújítják.

A fejlesztési tervet az előrehozott parlamenti választások után egy hónappal mutatta be a köztársasági elnök. A voksolást az a Szerb Haladó Párt nyerte meg, amelyet 2012 és 2023 között Aleksandar Vucic vezetett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?