Megkezdődött a 8. Székely Fesztivál a budapesti Millenárison

Gasztronómiai különlegességek, kézművesek portékái, gyerekprogramok és koncertek várják a közönséget a két év kihagyás után ismét megrendezett Székely Fesztiválon Budapesten, a Millenárison péntektől vasárnapig.

A Jobbágytelkéről érkezett Szépszivárvány néptáncegyüttes | Fotó: MTI/Bruzák NoémiAz elmúlt két év a bezártságról, a küzdelemről, a bizonytalanságról, a járványhelyzetről és a szomszédban kitört háborúról szólt. Az idei vásár egyfajta fellélegzés, de még inkább az összetartozás ünnepe – mondta el a Székely Fesztivál pénteki megnyitóján Varga Mihály magyar pénzügyminiszter, a rendezvény fővédnöke.

Hozzátette, a Székely Fesztivál egyfajta „barométer”, amely jelzi, mennyire élő az anyaország és Székelyföld kapcsolata: a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben például 40 ezren látogattak el a rendezvényre. A fesztivál nemcsak a múltra épül, hanem a jövőbe is mutat – hangsúlyozta a, kiemelve azt, hogy a rendezvény a gazdasági kapcsolatok szorosabbá fűzéséhez is hozzájárul.

Varga Mihály emlékeztetett: a magyar kormány egy olyan Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítására törekszik, amely erősíti a térség termelési és piaci pozícióit, segíti az itt működő vállalkozásokat, mindezen keresztül pedig az itt élők boldogulását. Felidézte, a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program keretében már csaknem 200 milliárd forint jutott erre a célra. A 2017-ben elindított erdélyi gazdaságfejlesztési programban eddig több mint 6000 pályázatot támogatott a magyar költségvetés, 174 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítve – közölte Varga Mihály.Varga Mihály, a rendezvény fővédnöke | Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Tarlós István miniszterelnöki főtanácsadó, volt budapesti főpolgármester elmondása szerint a fesztiválon mintegy 150 erdélyi vállalkozást ismerhetnek meg a látogatók, és 200 fellépő gondoskodik a kulturális élményekről. „Itt lesznek a sóváradi fagylaltosok, meg lehet kóstolni a háromszéki Székely csárda főztjeit, Ménes-Hegyalja borait, készül kürtőskalács, a látogatók gyönyörködhetnek a székely kézművesek termékeiben, egymást követik a tánccsoportok, mesemondók, kiállítások, koncertek és gyermekprogramok” – szólt a rendezvényről. Tarlós István hangsúlyozta azt is, hogy a fesztiválnak köszönhetően fejlődhetnek a Székelyföld és a nemzet fővárosa közötti kapcsolatok.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke elmondta, az eseménysorozat célja, hogy bemutassa a jellegzetes székely életmódot, ízvilágot, világlátást. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke hozzátette: ezen a hétvégén a székelyek Székelyföld különbözőségeit adják elő Budapesten, hogy együtt lehessen megélni az összetartozást. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök azt emelte ki, hogy a fesztivál a gazdasági kapcsolatok mellett az emberek közötti kapcsolatokat is megerősíti.Szalmakalapokat kínáló árus | Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Mint a szervezők közölték, a seregszemlét az Újra együtt hívószóval rendezik meg, idén Tamási Áronról is megemlékezve, születésének 125. évfordulója alkalmából. A nagyszínpadon 200 fellépő ad műsort, az eseményen részt vesznek Hargita, Maros és Kovászna megye képviselői. Fellép Jobbágytelkéről a Szépszivárvány néptáncegyüttes, a székelyudvarhelyi Boróka néptáncegyüttes, a Válinka tánccsoport és a Turul táncosok, valamint a Tisztás gyerekcsoport Kézdiszentkeresztről. Idén először könnyűzenei koncertek is lesznek: péntek este Gyergyószékről a Teddy Queen rockegyüttes, másnap a Lazy Jam jazzegyüttes zárja az estét.

A Vendégváró Székelyföld című kiállítás minden nap más megye – Hargita, Maros és Kovászna – látnivalóit, kulturális értékeit mutatja be. A gyerekeket kézműves foglalkozások várják: lesz fafaragás, korongozás és kürtőskalács-készítés.

Varga Mihály pénzügyminiszter, a rendezvény fővédnöke, Péter Ferenc Maros és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök a Szépszivárvány néptáncegyüttes tagjaival | Fotó: MTI/Bruzák Noémi Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke | MTI/Bruzák Noémi Egy fafaragó a 8. Székely Fesztiválon a megnyitó napján | MTI/Bruzák Noémi

Kapcsolódók

Kimaradt?