Megfeledkezett róla az anya, elhunyt a forró autóban hagyott kisfiú

Meghalt egy ötéves éves kisfiú az Egyesült Államokban, miután az anyja a houstoni otthonuk előtt felejtette három órára a bezárt autóban, miközben a lánya születésnapi partijára készült. A városban a tragédia napján 38 fok volt.

Az anya a nyolcéves lányával és az ötéves kisfiával együtt ért haza, majd besietett a házba, hogy előkészíthesse a nagyobbik gyerek születésnapi buliját – írta a CNN.

A nagy sürgölődésben csak két–három órával később vette észre, hogy a kisfiú az autóban maradt. Akkor azonban már késő volt, a gyerek meghalt, a helyszínre érkező mentők már csak a halálát közölték a ledöbbent anyával.

A nő mindvégig azt hitte, hogy a kicsi bent van a házban. Houstonban aznap rekordmagas, 38 fokos hőség volt.

Az ügyben nyomozás indult, a rendőrség megállapította, hogy a kisfiú megpróbált kiszabadulni az autóból, a biztonsági övet kicsatolta, a mindvégig nyitott autó ajtaját azonban nem tudta kinyitni. A helyi seriff szerint azért, mert a jármű bérelt volt, amit a gyerek nem ismert. A nyomozók szerint gyermekbiztonsági zár sem volt a kocsiban.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az anya ellen vádat emelnek-e. Amerikában évente 38 gyermek hal meg, amiatt, mert bent felejtik őket a forró autóban. Nemrég egy három hónapos kisfiú vesztette életét Pittsburgh mellett, miután a szülei több órára az autójukban hagyták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?