Másfél millióan lehetnek a „Covid-árvák” világszerte

Világszerte mintegy másfél millió gyerek vesztette el legalább egyik szülőjét vagy gondviselőjét a koronavírus-járvány következtében 2020 márciusa és 2021 áprilisa között, írja a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának tanulmányára hivatkozva az Index.hu.

A Lancet című brit orvosi szaklapban közzétett tanulmányra reagálva az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kijelentette, hogy a koronavírus-járvány jelentős, eddig figyelmen kívül hagyott következményéről van szó.Az elemzés szerint az érintett gyerekek pszichoszociális és anyagi támogatásának központi szerepet kell játszania a járvány következményeire adandó válaszok között.

A tanulmány két tucat állam adataira, többek között a születési, illetve a koronavírussal összefüggésbe hozható halálozási arányszámokra alapozva jut el a világszintű becslésig. A kutatók szerint az államonként eltérő adatgyűjtés miatt feltehetőleg alulbecsült értéket kaptak.

A koronavírus-járvány következtében félárvává vagy árvává vált gyerekek száma lakosságarányosan kirívóan magas Dél-Afrikában, Mexikóban, Brazíliában és Kolumbiában. Az apjukat elvesztő gyerekek száma nagyjából ötszöröse azon fiatalokénak, akiknek az anyja hunyt el a kórban.

(Címlapfotó: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?