Macron Johnsonnal és Stoltenberggel egyeztetett moszkvai és kijevi útja előtt

Fotó: Agerpres/EPAEmmanuel Macron francia elnök szombaton telefonon egyeztetett Boris Johnson brit miniszterelnökkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az orosz-ukrán válságról, nem sokkal azelőtt, hogy Moszkvába és Kijevbe látogat - jelentette be a francia elnöki hivatal.

A két telefonos megbeszélés középpontjában „a szövetségesek közötti folyamatos egyeztetés keretében az Ukrajna és Oroszország közötti feszültség állt” – áll a közleményben.

Stoltenberg főtitkárral folytatott beszélgetése során Macron hangsúlyozta, hogy „mindenképpen folytatni kell azt a munkát, amellyel a párbeszéden keresztül megtalálhatják az utat a válság enyhítéséhez. Mindezt teljes egységben, az európai biztonság alapvető elveinek, az államok szuverenitásának és az ezzel járó jogoknak a maradéktalan tiszteletben tartása mellett” – fogalmazott az Élysée-palota sajtóközleménye. A tájékoztatás szerint Stoltenberg "üdvözölte ezt a megközelítést", és "megköszönte a francia elnöknek a szövetségesek közötti egyeztetést hivatalos látogatásai előtt".

Macron hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, kedden pedig Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik.

Boris Johnson a maga részéről megosztotta e heti kijevi látogatásának eredményeit Macronnal, valamint tájékoztatta a Putyinnal nemrégiben folytatott beszélgetésének részleteiről - tette hozzá az Élysée-palota közleménye.

Macron Johnsonnal és Stoltenberggel is megállapodott abban, hogy a következő napokban folyamatosan kapcsolatban lesznek.

A nyugati országok azzal vádolják Moszkvát, hogy - miután mintegy százezer katonát telepített az ukrán határ orosz oldalára -  katonai behatolást készíthet elő, ezt azonban a Kreml tagadja, és ragaszkodik ahhoz, hogy csak a saját biztonságát igyekszik megvédeni.

Kapcsolódók

Kimaradt?