Ma már nem a túlnépesedéstől tartanak a világban

Az évtizedeken át uralkodó túlnépesedési félelmeket világszerte egyre inkább felváltja egy új aggodalom: a népességfogyás. Az amerikai külpolitikai és társadalmi folyóirat, a Foreign Affairs friss elemzése szerint Afrika és Ázsia egyes régióit leszámítva a világ döntő részén már nem a túl sok, hanem a túl kevés gyermek jelenti a valódi problémát. Ha nem történik határozott állami beavatkozás, nemcsak társadalmak öregedhetnek el és ürülhetnek ki, hanem a világgazdaság és teljes országok működése is veszélybe kerülhet – idézi az MTI.

A nyugati világban a 20. század második felétől széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a Föld túlnépesedése elkerülhetetlen katasztrófához vezet. Könyvek és tanulmányok tömegei jósoltak éhínséget, erőforráshiányt és globális összeomlást. Ezek a jóslatok végül nem váltak valóra: az emberiség innovációval, technológiai fejlődéssel és alkalmazkodással válaszolt a kihívásokra, miközben a jólét globálisan is nőtt.

Ma azonban egészen más irányú folyamatok rajzolódnak ki. Egyre több országban drasztikusan visszaesik a születésszám, iskolák zárnak be, vidéki térségek ürülnek ki, a társadalmak pedig gyors ütemben öregszenek.

A Foreign Affairs szerint ma a világ lakosságának mintegy kétharmada olyan országokban él, ahol a termékenységi ráta a népesség fenntartásához szükséges szint alatt van. Az ENSZ adatai alapján több mint 60 ország már elérte népessége csúcspontját. Bár a Föld lakossága még néhány évtizedig növekedhet, az előrejelzések szerint 2060 és 2080 között elérheti a körülbelül 10 milliárd fős maximumot, majd tartós csökkenés indulhat el.

A népesség fogyása nem pusztán statisztikai kérdés

Kevesebb munkavállalót, kevesebb adófizetőt, kevesebb vállalkozót és kevesebb új ötletet jelent. Egy idősödő társadalom óvatosabbá válik, csökken a kockázatvállalási kedv, lassul az innováció üteme. A lap szerint mindez hosszabb távon egy lassabb, kevésbé dinamikus és potenciálisan szegényebb világ képét vetíti előre – gazdasági és szellemi értelemben egyaránt.

Korábban sokan úgy vélték, a csökkenő népesség kedvezően hathat a környezetre és a klímaváltozás elleni küzdelemre. A Foreign Affairs elemzése szerint ez félrevezető leegyszerűsítés. A környezeti válságokat a múltban sem a népességcsökkenés oldotta meg, hanem a technológiai fejlődés, a szabályozás és a politikai döntések.

Példaként említik az ózonlyuk szűkülését, a savas esők visszaszorítását, valamint az ázsiai nagyvárosok levegőminőségének javulását – ezek mind aktív beavatkozások eredményei voltak, nem pedig demográfiai folyamatok következményei.

Az elemzés történelmi párhuzamokra is figyelmeztet

A 20. században a túlnépesedéstől való félelem sok helyen kényszersterilizálásokhoz, embertelen egykepolitikákhoz és súlyos jogsértésekhez vezetett. Most, hogy a világ másik irányba fordul, hasonló veszélyek leselkedhetnek: a gyermekvállalás túlzott állami elvárássá válhat.

A Foreign Affairs szerint a kötelezések és büntetések helyett a körülmények javítása lehet a megoldás. A magas lakhatási költségek, a bizonytalan munkaerőpiac, a gyermeknevelés anyagi és időbeli terhei világszerte visszatartják a családokat – még akkor is, ha alapvetően szeretnének gyermeket.

A lap következtetése szerint ha a társadalmak valóban több gyermeket szeretnének, akkor kiszámíthatóbb jövőt, erősebb szociális hálót és valódi támogatásokat kell kínálni. Nem a kevesebb vagy több ember száma a kulcskérdés, hanem az, hogy milyen válaszokat adunk a társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_gk3QzEpn_300x250.5a.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?