Kreml: A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet

A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön az észak-atlanti szövetség bukaresti külügyminiszteri tanácskozását értékelve.

„A szövetség még mindig az utolsó ukránig akar harcolni, és a szövetség még mindig fegyvert pumpál Ukrajnába. Így természetesen meghosszabbítja a háborút, és ezáltal a helyzetet éppen az ukrán rezsim számára nehezíti meg” – mondta.

Peszkov azt hangoztatta, hogy nem lesz legitimitásuk azoknak a bíróságoknak, amelyek létrehozását egyes nyugati országok kezdeményezik Oroszország ukrajnai tevékenységének kivizsgálására. Mint mondta, Moszkva nem fogadja el őket, és elítéli őket.

Fotó: Agerpres/EPA

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz csapatok offenzívájának eredményeként „teljesen felszabadult” Andrijivka település a donyecki régióban. Közölte, hogy ennek következtében több mint negyven ukrán katona esett el, valamint két harckocsi és öt páncélozott harcjármű semmisült meg.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők sikertelen támadási és ellentámadási kísérletek során „Kupjanszk irányában” több mint hatvan katonát, hat harckocsit, öt páncélozott harcjárművet és négy páncélozott járművet, „Liman irányában” mintegy húsz halottat és sebesültet, egy harckocsit és négy páncélozott harcjárművet, a donyecki régió déli részén pedig mintegy harminc katonát, négy gyalogsági harcjárművet és három kisteherautót veszítettek.

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és a tüzérségi csapatok a donyecki régióban lévő Szlovjanszk város közelében külföldi „zsoldos” egységek három ideiglenes állomáshelyére, 85 lőállásban lévő tüzérségi egységre, valamint 162 lőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, megsemmisítve egyebek között egy amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőt, a lőszerkészletével és a kezelő személyzetével együtt, valamint két AN/TPQ-37-es ütegelhárító radart, továbbá három ukrán lőszer- és tüzérségi lőszerraktárt.

Az orosz légvédelem lelőtt három ukrán drónt, valamint nyolc HIMARS- és Vilha-rakétát. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a „Kijev ellenőrzése alatt álló területekről” csütörtökön ötven orosz hadifogoly tért vissza.

A tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 334 repülőgépet, 177 helikoptert, 2592 drónt, 391 légvédelmi rakétarendszert, 6930 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 905 sorozatvetőt, 3642 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7431 különleges katonai járművet veszítettek.

A minisztérium azt is bejelentette, hogy az orosz légi- és űrerő csütörtökön katonai műholdakat szállító Szojuz-2.1b rakétát indított el a pleszecki űrrepülőtérről. Ugyaninnen legutóbb hétfőn indítottak útjára katonai műholdat.

Az Oroszország által elcsatolt területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok csütörtökön ukrán nehéztüzérségi támadást. Vjacseszlav Gladkov kormányzó a Telegramon közölte, hogy az oroszországi Belgorod városban működésbe lépett a légvédelmi rendszer, és a határ mentén több községet ukrán találat ért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?