Koronavírusos lett a német államfő és Hillary Clinton is

Csupán enyhe, megfázásszerű tüneteik vannak.

Megfertőződött koronavírussal (SARS-CoV-2) Frank-Walter Steinmeier német államfő és felesége, Elke Büdenbender - közölte kedden a szövetségi elnöki hivatal. Az államfő és felesége szervezetében egy gyorsteszt, majd egy PCR-teszt is kimutatta a vírust. Házi karanténba vonultak, és mindenkit értesítettek, akivel az utóbbi napokban fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba kerültek. Tüneteik enyhék - áll a közleményben.Frank-Walter Steinmeier | Fotó: Agerpres/EPA

Mindketten fokozottan veszélyeztetettek, mert Steinmeier 2010-ben - amikor a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetője volt - súlyos betegségben szenvedő feleségének adta egyik veséjét. Ugyanakkor mindketten rendelkeznek a SARS-CoV-2 okozta betegségtől védő teljes oltással, és az emlékeztető oltást is megkapták már.

Hillary Clinton elkapta a koronavírust, a tesztje pozitív lett - ezt maga a volt amerikai elnökjelölt, egykori külügyminiszter közölte kedden Twitter üzenetben. A 74 éves demokrata párti politikusnak jelenleg enyhe, megfázásszerű tünetei vannak és „jól érzi magát”. Üzenetében Hillary Clinton közölte, hogy „hálásabb, mint valaha azért a védelemért, amit a vakcinák a betegség súlyos lefolyásával szemben nyújtani tudnak”. Arra sürgetett egyúttal mindenkit, hogy oltassa be magát.

Férje, a 75 esztendős Bill Clinton volt amerikai elnök koronatesztje negatív lett, és jól érzi magát. A teszteket az elkövetkező napokban is folytatják és karanténba vonulnak mindaddig, amíg a helyzet nem tisztázódik.

Hillary Clinton 2009 és 2013 között külügyminiszter volt Barack Obama korábbi elnök adminisztrációjában, majd a 2016-os választáson a republikánus Donald Trump ellen indult. Miután elvesztette a választást, a politikából gyakorlatilag visszavonult.

Kapcsolódók

Kimaradt?