Kiderült, hova sorolja be a határon túliak ügyét Magyar Péter   

Tarr Zoltánt, a Tisza alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel Magyar Péter leendő miniszterelnök a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Ennek a tárcának a hatáskörébe tartozik a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás is.

Magyar Péter, a magyarországi választásokon győztes Tisza Párt elnöke kedden Facebook oldalán közölte, hogy Tarr Zoltánt kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Az 54 éves, háromgyermekes családapa pályája ritka ívet rajzol: a lelkészi hivatástól a technológiai szektoron át jutott el a politika frontvonaláig - írja az Index.

Tarr Zoltán eddig az Európai Néppárt EP-frakciójában képviselte a Tisza Pártot Fotó: Tarr Zoltán Facebook oldala

A leendő miniszter felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, a „magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért”, a műemlékvédelemét, valamint a közgyűjtemények és a kreatív ipar helyzetének rendezéséért. Mint kiderült, a civil szervezetekkel, egyházakkal és felekezetekkel, valamint a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás is a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium hatáskörébe tartozik a jövőben. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?