Izraelben szerdától öt napra rövidítik a házi karantén idejét

Fotó: Agerpres/EPAIzraelben szerdától egy hétről öt napra rövidítik le a koronavírussal fertőzöttek kötelező házi karanténjának idejét - értesült a helyi média kedden.

Az új szabályozás szerint a tünetmentes vírushordozók két negatív, a negyedik és ötödik napon elvégzett otthoni teszttel is véget vethetnek házi karanténjüknek. Akiknek tüneteik vannak, továbbra is kötelesek lesznek tíz napig lakásukba zárkózni.

Az egészségügyi minisztérium már vasárnap óta nem közölte a koronavírus-járvány friss adatait, a katonai rádió szerint azért, mert a fertőzöttek magas száma nyomán összeomlott a számítógépes nyilvántartási rendszerük.

A rádióban megszólaltatott szakértők szerint naponta mintegy ötvenezer új vírushordozót találnak a tesztek segítségével, s ezt több egészségbiztosító pénztártól elkért adattal támasztottak alá. Eran Szegal, a Weizman Intézet biológiai statisztikával foglalkozó professzora a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek úgy nyilatkozott, hogy a közeli napokban várhatóan csökkenni kezdenek az új esetszámok, leszálló ágba kerül majd a járvány ötödik, omikron koronavírus-változat meghatározta hulláma.

A decemberben kezdődött ötödik hullámban eddig több mint félmillió koronavírus-hordozót azonosítottak Izraelben, de Szegal becslése szerint a valóságban háromszor-négyszer többen fertőződhettek meg. Szerinte ezen a héten még jelentősen emelkedik a súlyos betegek száma, de a kórházakra nehezedő nyomás várhatóan nem lesz nagyobb a negyedik, "delta hullámban" tapasztaltnál.

A minisztérium közlése szerint a súlyos esetek 86 százaléka 60 év feletti, s a hatóságok a negyedik oltás felvételére biztatják az időseket, mert az csökkenti a súlyos megbetegedés veszélyét.  A Pfizer Covid-vakcina negyedik dózisának beadásáról közölt első jelentős izraeli tanulmány szerint a második emlékeztető oltás nyomán jelentősen megemelkedett az antitestek szintje, beleértve a "semlegesítő antitesteket". „Azt látjuk, hogy két hét elteltével a Pfizer-vakcina növeli az antitestek számát, beleértve a "semlegesítő antitesteket", de mindez nem bizonyult egyértelműen elégségesnek az omikron változattal szemben"- idézta a The Times of Israel című lap a friss tanulmányt.

A tanulmányt jegyző Gili Regev-Yochay professzor, a Síba kórházban a 150, négyszer oltottal végzett kísérletet vezető kutató sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a negyedik oltás nem adott magasan hatékony védettséget a fertőzéssel szemben a különösen gyorsan terjedő vírusvariánsnál, noha védelmet nyújt a súlyos megbetegedéssel szemben. A közeljövőben a jelenleg is zajló megfigyelések révén pontosabb ismeretekhez lehet majd jutni, miután már több mint félmillió, főként hatvan év feletti izraeli vette fel ezt az oltást.

Kapcsolódók

Kimaradt?