FRISSÍTVE – Izrael a Gázai övezet lerohanására készül

A legfrissebb információk szerint Izrael várhatóan helyi idő szerint délután 16 órától megindítja a nagyszabású szárazföldi hadműveletet a Gázai övezetben, addig két fő útvonalon szabadon távozhatnak a civilek a térségből. FRISSÍTÉS: Egyelőre szórványosak az izraeli tüzérségi támadások.

Az izraeli hadsereg sürgeti az evakuációt, hamarosan véres összecsapásokra lehet készülni Gáza északi részén, miközben a Hamász arra buzdítja az embereket, hogy maradjanak otthonukban.

A Gázai övezetben 2215-re emelkedett az izraeli támadások halálos áldozatainak száma – közölte szombaton a palesztin egészségügyi minisztérium.

Fotó: Agerpres/EPA

A tájékoztatás szerint a halottak között 724 a gyermek. A sebesültek számát 8714-ben adta meg a minisztérium. A Jordán folyó nyugati partján (Ciszjordániában) 54 ember vesztette életét, 1100 sebesült meg – közölte az egészségügyi tárca.

Az izraeli hadsereg szóvivője szombaton közölte, a Hamász palesztin iszlamista szervezet múlt szombati terrortámadásának több mint 1300 halálos áldozata közül 265 a katona. Az áldozatok között a civilek száma messze a legmagasabb – tette hozzá.

A szóvivő szerint 120 emberről vehető biztosra, hogy a Gázai övezetbe hurcolták.

Megállapodás született arról, hogy a külföldiek elhagyhatják Gázát

Egyiptom, Izrael és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy a Gázában tartózkodó külföldiek átmehetnek Egyiptomba a rafahi határátkelőhelyen – közölte szombaton egy magas rangú egyiptomi tisztségviselő.

Az AP által idézett tisztviselő elmondta: Izrael beleegyezett abba, hogy nem támadja azokat a területektől, amelyeken a külföldiek áthaladnak, hogy kijussanak az ostromlott palesztin területről.

Elmondta azt is, hogy Katart is bevonták a tárgyalásokba és a felek beleegyezést kaptak a palesztin fegyveres csoportoktól, a Hamásztól és az Iszlám Dzsihádtól is. Egy másik tisztségviselő a rafahi átkelőhely egyiptomi oldalán elmondta: „utasítást” kaptak arra, hogy szombat délután nyissák meg a rafahi átkelőhelyet a Gázából érkező külföldiek előtt.

Lejárt a határidő, amit Izrael adott

A BBC helyszíni tudósítója arról számolt be az elmúlt percekben a Gázai övezet határánál, hogy az izraeli erők elköltöztették őket onnan, ahol állomásoztak, miközben lejárt az Izrael által adott határidő a palesztin civilek evakuálására, írja az index.hu.

Egyelőre szórványosak az izraeli tüzérségi támadások, és a hadsereg kisebb behatolásokat hajtott végre Gázában, annak érdekében, hogy célba vegyék a Hamász állásait és információkat szerezzenek a terroristák túszairól.

További 58 román állampolgár tért haza Izraelből

Szombaton további 58 román állampolgár tért haza Izraelből – tájékoztatott a külügyminisztérium. A közlemény szerint a tel-avivi román nagykövetség és a ramallahi román diplomáciai képviselet mobil konzuli csoportja, valamint a külügyminisztérium válságstábjának munkatársai továbbra is a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren tartózkodnak, hogy konzuli segítséget nyújtsanak a román állampolgároknak.

Libanon felől is terroristák akartak beszivárogni Izraelbe

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint a Libanon felől érkező támadás során terrorista egység akart beszivárogni Izraelbe, de támadást indítottak ellenük.

A szóvivő szerint 30 aknagránátot lőttek Izrelre. A támadást a Hezbollah vállalta magára.

Mindeközben Dél-Izraelben és Izrael középső részén is megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Izraeli miniszterelnök: készen állunk

A közösségi médiában felbukkant egy videó, amelyen Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Gázai övezet határán lévő csapatokat látogatja meg.

Közben a miniszterelnök legfrissebb Twitter-posztjában azt írta, hogy „közeledik a következő szakasz”. Benjamin Netanjahu a videója mellé azt is írta, hogy a „harcosainkkal a Gázai övezetnél, a fronton. Mind készen állunk.”

Meghalt még két izraeli-román kettős állampolgár

A külügyminisztérium szombat este megerősítette, hogy meghalt még két izraeli-román kettős állampolgárságú, izraeli lakhellyel rendelkező személy.

„A külügyminisztérium sajnálattal erősíti meg az Izrael Államban és a Gázai övezetben kialakult biztonsági helyzettel összefüggésben két újabb, Izrael Államban tartózkodó izraeli-román kettős állampolgár halálát. A külügyminisztérium részvétét fejezi ki családjuknak” – írja a szaktárca.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?