Izrael az Iszlám Dzsihád újabb vezetőjét végezte ki légicsapással

Izrael az Iszlám Dzsihád újabb vezetőjét végezte ki légicsapással, s ismét rakétaeső zúdult Izraelre a Gázai övezetből péntek este – jelentette a helyi média pénteken.

Péntek délután Ijád Al-Hasszanit, az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet hadműveleti parancsnokát, kedd hajnal óta a szervezet hatodik vezetőjét ölte meg Gáza város egy lakására lecsapva az izraeli légierő.

Az izraeli hadsereg szóvivői szerint az elmúlt napokban Al-Hasszani vette át az alakulat észak-gázai vezetőjének, Kalil Batininak a feladatait is, miután vele kedd reggel célzott kivégzéssel leszámoltak.

Ijád Al-Hasszani részt vett az Iszlám Dzsihád Izrael elleni rakétatámadásainak összes döntésében – közölték. Az ellene végrehajtott légicsapásban két ember vesztette életét és öten megsebesültek. Emellett légicsapást mértek a terrorcsoport két parancsnokságára is.

A Gázai övezet környékén válaszul többször megszólaltak a szirénák, több hullámban indítottak ismét lövedékeket a szomszédos izraeli települések ellen. A Pajzs és nyíl hadművelet keddi kezdete óta 937 rakétát lőttek ki Izrael irányába Gázából, melyek közül 761 haladt át a határon, miután 181 még az övezet területén landolt.

Fotó: Israel Defense Forces/Facebook

A légvédelmi rendszerek 296 lövedéket fogtak el, ez a lakott területek felé tartó rakétáknál 91 százalékos sikert jelent. Több lövedék lakott településen landolt, egyikük egy halálos áldozatot és több ember sebesülését, valamint jelentős anyagi károkat okozott. Az izraeli hadsereg eközben 254 csapát mért az Iszlám Dzsihád katonai célpontjaira.

A kormány jogrendszert átalakító tervei ellen tiltakozók lefújták a szombat estére tervezett tüntetéseket a biztonsági helyzet miatt. „A demokráciát védők biztonsága a legfontosabb" – hangsúlyozták közleményükben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?