Irodát nyitott Kijevben a Nemzetközi Büntetőbíróság

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) megnyitotta kijevi irodáját, amely a legnagyobb a hágai után – jelentette be csütörtökön Andrij Kosztyin ukrán főügyész az X (volt Twitter) közösségi oldalon.

A főügyész hangoztatta, hogy „ez döntő szakasza az igazság helyreállítására irányuló törekvésünknek”. Kijevben márciusban jelentették be, hogy az ICC rövidesen irodát nyit Kijevben „hogy alaposabban vizsgálhassák az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményeket”.

Fotó: az ICC Facebook-oldala

Ukrajna különbíróságot szeretne felállítani a 2022. február 24-én indított orosz támadás miatt, hogy vádemelés történjen az orosz vezetők ellen. „A bűnöző orosz rendszerrel szemben Ukrajnának nincs mit rejtegetnie” – jelentette ki Andrij Kosztyin. Megígérte, hogy országa lehetővé teszi az ICC szakértői számára „a bűncselekmények színhelyéhez, a bizonyítékokhoz és a tanúvallomásokhoz való hozzáférést”.

„Megteszünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy biztosítsuk: az ICC szakértői saját szemükkel láthassák az agresszor bűntetteinek következményeit, és független következtetéseket vonhassanak le” – szögezte le Kosztyin, hozzátéve: céljuk annak elérése, hogy az agresszort felelősségre vonják az elkövetett bűncselekményekért.

Július elején egy másik nemzetközi iroda nyílt meg Hágában, ami Kijev szerint a különbíróság létrehozásához vezető első „történelmi lépés”. Az Ukrajna ellen Elkövetett Agressziós Bűntettet vizsgáló Nemzetközi Központnak (ICPA) ukrán, európai uniós, egyesült államokbeli és a Nemzetközi Büntetőbíróságnál dolgozó ügyészek a tagjai.

A hágai székhelyű ICC márciusban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen „ukrán gyermekek deportálása” miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?