Homlokzati fal dőlt az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában

Fotó: MTIHomlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában hétfő délelőtt.

Kisdi Máté, a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a VI. kerületi, az Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület tetejéről indult el az omlás, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.

A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a megrongált autókat, de nem találtak bennük senkit, ahogy a megrongálódott lakásokban sem - tette hozzá a referens.

Utóbbi a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az M1 aktuális csatornának elmondta, négyen sérültek meg a házomlásban. Csécsi Soma szerint a Jókai utcai épület előtt tartózkodó emberek sérültek meg a balesetben. Hozzátette, a mentési munkálatok jelenleg is tartanak, a katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a helyszínen.

A rendőrség lezárta a Jókai utcát a Dessewffy utca és az Aradi utca között - tájékoztatott a szóvivő. Közölte azt is, a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a társhatóságok közreműködésével a területet lezárták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?