Hollandia kitoloncolhatja a katonai mozgósítás miatt menedéket kérő oroszokat

Azoknak az orosz állampolgároknak, akik a hazájukban történő mozgósítástól való félelmükben Hollandiába menekültek, már nincs feltétlen joguk Hollandiában maradni – írta csütörtökön az NlTimes hírportál, Eric van der Burg igazságügyekért felelős államtitkár bejelentésére hivatkozva.

Az igazságügyi és biztonsági minisztérium közleménye szerint Oroszország október végén leállította a katonai mozgósítást, így a Hollandiába menekült orosz állampolgároknak nem kell tartaniuk attól, hogy katonai műveletek végrehajtására sorozzák be őket. A minisztérium hozzátette, hogy a bevándorlási hivatal, dönthet úgy is, hogy feldolgozza az oroszok menedékkérelmeit.

A kép illusztráció | Fotó: MTI

A kormány emellett úgy döntött, hogy a szolgálatot megtagadó orosz sorkatonák által már benyújtott menedékkérelmek elbírálását felfüggesztik a következő félévre, ugyanez vonatkozik a dezertáló orosz sorkatonákra is, így ők még legalább hat hónapig Hollandiában maradhatnak.

Az igazságügyi tárca közölte, több információra van szükség arról, hogy „milyen mértékben vetettek be erőszakkal oroszországi sorkatonákat az ukrajnai háborúban, ezért még nem lehet körültekintően dönteni a 18 és 27 év közötti orosz sorkatonák menedékkérelmeiről”.

A moratórium nem vonatkozik a dezertáló hivatásos orosz katonákra. „A helyzetükről rendelkezésre álló információk elegendőek ahhoz, hogy a menekültügyi hivatal dönteni tudjon e célcsoport nemzetközi védelem iránti kérelmeiről” – tájékoztatott a minisztérium.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?