Hamász: Hónapokig tartott a támadás előkészítése

A Hamász hónapokig készítette elő nagyszabású támadását Izrael ellen – közölte a radikális iszlamista szervezet libanoni száműzetésben élő egyik magas rangú tisztségviselője csütörtökön.

Ali Baraka a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadás időpontjáról csak kevés Hamász-vezetőnek volt tudomása.

„Hónapokig tartott a művelet előkészítése. Eddig sikerült elérnünk, amit akartunk. Később fogolycserét szeretnénk kikényszeríteni” – ismertette.

Baraka hozzátette, hogy a közvetett tárgyalások a foglyok szabadon engedéséről csak egy tűzszünetet követően indulhatnak meg.

Fotó: Agerpres/EPA

A Hamász-tisztségviselő szerint fegyvereseiknek október 7-én sikerült támadást indítaniuk több mint ötven ellenőrzőpont és település ellen.

„Az ellenállás (a Hamász) a térségben elfoglalt katonai ellenőrzőpontokat és a cionisták hadserege gázai hadosztályának parancsnokságát, miközben túszul ejtett nagyszámú tisztet és katonát ebből a hadosztályból” – fűzte hozzá.

Baraka szerint az izraeli hadsereg most bosszút áll a palesztin népen egy megsemmisítő háborúval” Leszögezte, hogy a Gázai övezetben élő palesztinok nem félnek az izraeli szárazföldi beavatkozástól. Úgy fogalmazott, hogy a Gázai övezet lesz az izraeli hadsereg temetője.

„A Hamász mozgalom nem elszigetelt. Az arab és muszlim nemzetek, valamint a világ szabad népeinek része vagyunk. Nemzeti felszabadítási mozgalom vagyunk, amely földünk és szent helyeink felszabadításáért, valamint a palesztin menekültek hazájukba való visszatéréséért harcol” – jelentette ki.

A szövetségeseikre – a libanoni síita Hezbollahra és Iránra – tett utalással figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael megpróbálja megrohamozni a Gázai övezetet, a Hamász nem lesz egyedül.

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Izrael által is terrorszervezetnek minősített szervezet tagjai Baraka szerint felkészültek egy hosszan tartó konfliktusra.

„Van elegendő fegyverünk és felszerelésünk, hogy ellen tudjunk állni a megszálló erőknek” – hangoztatta a Hamász illetékese.

Baraka szerint a Hamász legyőzte az izraeli hadsereget, az „papírtigrisnek” bizonyult.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, ahol több mint 1300 embert meggyilkoltak, a sebesültek száma mintegy 5600, és további körülbelül 150 embert elraboltak, túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma meghaladta az 1400-at, a sebesülteké pedig a 6000-et.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?