banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Halálos áldozatai is vannak a csütörtöki kínai földrengésnek

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

A Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.A földrengésben megrongálódott ház | Fotó: Agerpres/Xinhua

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár. A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, a mentési munkák jelenleg is folynak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A földrengés helyszínének környékén legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel arra az időre, amíg átvizsgálják, hogy keletkezett-e kár a sínekben. Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezer ember veszítette életét Szecsuanban.

Kapcsolódók

Kimaradt?