Ha lett volna elég pénze, Párizsban gyilkolt volna a nizzai késelő

Párizsban akart eredetileg támadást elkövetni a nizzai Notre-Dame-bazilikában tavaly október 29-én végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetője – derült ki a dzsihadista telefonjában talált üzenetekből, amelyeket a BFM francia hírtelevízió tette közzé szerdán.

Rendőrségi források az AFP hírügynökségnek megerősítették, hogy a 22 éves Brahím Iszávi „eredetileg Párizsba akart menni, de nem maradt elég pénze”. A BFM hírtévé által közzétett üzenetek szerint az elkövető október 25-én azt írta egy barátjának SMS-ben Rómából: „Holnap elindulok Franciaországba, a hitetlenek és a kutyák hazájába”.

A férfi szeptember 19-én hajóval indult el Tunéziából, majd Olaszországon keresztül október 27-én este érkezett meg a dél-franciaországi Nizzába, ahonnan másnap azt írta: „Még Nizzában vagyok, oda akarok menni, ahol te vagy, az Eiffel-toronyhoz, de a jegy 150 euróba kerül”. Majd egy másik üzenetben megjegyezte: „A jegy túl drága. Itt vagyok, amíg Allah megsegít”.

A dzsihadista két nappal később a Notre-Dame-bazilikában megölt két nőt és a sekrestyést, majd a tett helyszínén a rendőrség több lövéssel ártalmatlanította.

„Párizsban akart támadni. Nizza egy pótmegoldás volt, mert nem maradt több pénze” – mondta Samia Maktouf, az egyik áldozat családjának ügyvédje, aki egyébként kételkedik abban, hogy a férfi egyedül döntötte el, hogy az Eiffel-toronynál támad. Szerinte a tunéziait irányították. Azt is elmondta, hogy a dzsihadista „mindent vitat”, ami történt, és amnéziára hivatkozik.

Brahím Iszávit Nizzában válságos állapotban szállították kórházba a terrortámadást követően, majd november elején átszállították Párizsba, ahol miután az állapota javult, egy vizsgálóbíró kihallgatta, és vádat emeltek ellene terrortámadással összefüggésben gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt.

A nyomozás eddig nem állapította meg, hogy voltak segítői, vagy anyagi és ideológiai támogatói. „Azokat az embereket, akikkel kapcsolatba lépett Párizsban, kihallgatták, de nem gyanúsították meg őket” – jelezték nyomozati források.

(Nyitóképen: francia rendőrök Nizzában a támadás után | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?