Felrúgta Törökország a nemzetközi megállapodást, amelyet saját fővárosában írtak alá
Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből.
Recep Tayyip Erdogan elnök erről szóló határozata szombat hajnalban jelent meg a török hivatalos közlönyben. Erdogan – még miniszterelnökként – 2011-ben személyesen is jelen volt az egyezmény ünnepélyes aláírásán.
A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták az Isztambuli Egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.
Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez.
Ahogy a világ sok más országában, Törökországban is társadalmi probléma a nők elleni erőszak. Jogvédő szervezetek szerint 2020-ban legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében.
Árulkodó, hogy több százezren töltötték le azt az okostelefonos applikációt, amelyen keresztül nők egyetlen gombnyomással riaszthatják a rendőrséget, ha támadás éri őket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.