2026-ra a háború egy feneketlen kúttá vált, amely elnyeli Európa jövőjét. Amikor 2022 februárjának végén az első orosz páncélosok átlépték az ukrán határt, a nyugati hírszerzés és a katonai elemzők többsége napokat, legfeljebb heteket adott Kijevnek. Ma, 2026 februárjában, a konfliktus negyedik évfordulóján látjuk igazán, mekkorát tévedett a világ: nem villámháborút kaptunk, hanem egy olyan ipari léptékű felőrlő küzdelmet, amely alapjaiban írta át a kontinens biztonsági architektúráját, és amelynek végkimenetele még mindig a sűrű ködbe vész. Ez a háború már rég nem csupán két posztszovjet állam területi vitája, hanem egy globális erőpróba, ahol a Nyugat technológiai és gazdasági fölénye csap össze a kelet nyersanyagbeli kitartásával.

A frontvonalak 2026-ra merevedtek. Míg a híradások eleinte látványos harckocsicsatákról és ejtőernyős deszantokról szóltak, a negyedik évre a hadviselés domináns elemévé az algoritmusvezérelt drónhadviselés és a mélységi tüzérségi párbaj vált. Az ukrán védelmi erők, bár 2024 és 2025 folyamán több kritikus ponton – például Bahmut és Avgyijivka után a donbászi védvonal mentén – hátrálni kényszerültek, képesek voltak megakadályozni a stratégiai összeomlást.

Az orosz hadigépezet ugyanakkor bebizonyította, hogy a modern hadviselésben a mennyiségnek sajátos minősége van: a folyamatos mozgósítási hullámok és az észak-koreai, valamint iráni fegyverszállítások révén Moszkva képes volt elviselni a napi szinten több mint ezer fős veszteségeket is. A harctér ma már egy több ezer kilométeres, érzékelőkkel és aknazárakkal telített sáv, ahol minden egyes méternyi előrehaladás emberéletek százait követeli, és ahol a klasszikus áttörés esélye a nullához közelít.

Ukrajna számára a negyedik év a belső kohézió próbája is. A 2023-as ellentámadás kudarca után a kijevi vezetésnek szembe kellett néznie a mozgósítási fásultsággal és a nyugati segélyek ingadozásával. A 2025-ös amerikai elnökválasztás utáni politikai átrendeződés alapjaiban rengette meg a „mindaddig, amíg kell” doktrínáját. Kijev ma már nem a teljes győzelemről, hanem a puszta túlélésről és a szuverenitás maradékának megőrzéséről beszél. Oroszország ezzel szemben a hosszú távú kifárasztásra játszik, abban bízva, hogy a demokratikus Nyugat türelme hamarabb fogy el, mint az ő „ágyútöltelék-tartaléka”.

Kapcsolódó

Béketárgyalások Genfben: a politikai kérdésekben nem jutottak előbbre

A területek és más érzékeny ügyek esetében a felek álláspontjai továbbra is eltérnek – jelentette ki az ukrán elnök. Az orosz elnöki tanácsadó szerint nehezek, de gyakorlati jellegűek voltak a genfi háromoldalú tárgyalások.

orosz–ukrán háború Ukrajna Volodimir Zelenszkij Oroszország

Románia számára ez a négy év alapvető identitásváltást hozott a biztonságpolitikában. Bukarest, amely hagyományosan is gyanakvással tekintett Moszkvára, mára a NATO keleti szárnyának legfontosabb logisztikai és katonai csomópontjává vált. A konstancai kikötő és a Mihail Kogălniceanu támaszpont bővítése révén az ország az amerikai jelenlét megkerülhetetlen bástyája lett. Ugyanakkor a háború közelsége húsbavágó valósággá vált a Duna-deltában élők számára. Az orosz drónok rendszeres betörése a román légtérbe, a tengeri aknák okozta zárlat és a Fekete-tenger militarizációja olyan közvetlen fenyegetést jelent, amelyre a hidegháború óta nem volt példa.

A romániai magyar közösség egyfajta „kettős szorításban” él. Egyrészt ott van a román állam és a NATO hivatalos, kőkemény oroszellenes vonala, amelyhez lojális állampolgárként igazodniuk kell. Másrészt viszont az anyaországi kommunikáció békepárti, gyakran kritikus hangvétele, valamint a kárpátaljai magyarok jogfosztottsága miatti jogos felháborodás egy sajátos, szkeptikus attitűdöt alakított ki a közösségben. Az erdélyi magyar választó nem feltétlenül oroszbarát – hiszen a történelmi emlékezet itt is él, de mélyen aggódik a háború eszkalációja és a gazdasági következmények miatt. Az infláció, az energiaárak emelkedése és a román költségvetés fegyverkezési fókuszú átalakítása az erdélyi családok életszínvonalát közvetlenül veszélyezteti.

Bizalmatlanság Kijevvel szemben

A kisebbségjogi kérdés pedig továbbra is ott feszül a háttérben. Az ukrajnai oktatási és nyelvhasználati korlátozások, amelyek a kárpátaljai testvérközösséget sújtják, bizalmatlanságot szülnek Kijevvel szemben. Romániában az erdélyi magyarság azt figyeli: ha Ukrajna felgyorsított eljárással válik az európai közösség részévé anélkül, hogy a kisebbségi garanciákat ténylegesen betartaná, az milyen precedenst teremt a romániai jogérvényesítés számára? Ez a dilemma teszi az erdélyi magyar közösséget a háború egyik leginkább megosztott megfigyelőjévé.

A diplomáciai színtéren 2026 elejére a „befagyasztott konfliktus” kifejezés vált a leggyakrabban használt terminussá. A zajló béketárgyalások – bár hivatalosan gyakran tagadják őket – egyre inkább a „koreai forgatókönyv” irányába mutatnak. Genfben és Isztambulban már nem a nemzetközi jog maradéktalan érvényesítéséről folyik az alkudozás, hanem a tűzszüneti vonalak kijelöléséről. A jelenleg asztalon lévő legfrissebb javaslatok, amelyek mögött egyre határozottabban felsejlik a módosult washingtoni és pekingi érdek, már nem várják el Oroszországtól a Krím vagy a 2022-ben elfoglalt területek azonnali feladását.

Ehelyett egyfajta demilitarizált övezet létrehozásáról és Ukrajna hosszú távú, de nem NATO-alapú biztonsági garanciáiról szólnak. Putyin elnök taktikája egyértelmű: addig húzni az időt, amíg a nyugati szövetség repedései szakadékokká mélyülnek. Az amerikai izolacionizmus erősödése mind Moszkva malmára hajtja a vizet. Zelenszkij elnök számára viszont bármilyen engedmény politikai öngyilkossággal ér fel, miközben az ukrán társadalom a végsőkig kimerült. Egy olyan megállapodás körvonalazódik, amely senkit nem tesz boldoggá, de megállítja a napi vérontást – egyfajta „hideg béke”, amely évtizedekre meghatározhatja Kelet-Európa sorsát.

A háború negyedik évében le kell vonnunk a keserű tanulságot: a 2022 előtti világrend nem tér vissza. Románia egy olyan új valósághoz kénytelen alkalmazkodni, ahol a katonai erő újra a politika elsődleges eszköze, és ahol a biztonság nem adottság, hanem napi szinten megfizetendő ár.