Érkezik a Novavax vakcina első adagja Németországba

A Novavax amerikai cég által kifejlesztett koronavírus elleni oltás első adagja várhatóan hétfőn érkezik meg Németországba – nyilatkozta az ország egészségügyi minisztériumának szóvivője a DPA hírügynökségnek, amelyet az Agerpres is idéz.

„Az első szállítmányt hétfőn várjuk" – erősítette meg a szóvivő vasárnap, miután Karl Lauterbach egészségügyi miniszter kijelentette: 1,4 millió adag Novavax vakcina érkezik Németországba.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság még decemberben feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által kifejlesztett oltóanyagának; ez a SARS-Cov-2 koronavírus okozta betegség elleni ötödik vakcina, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban.

Fotó: Novavax Twitter-csatorna

A Novavax vakcinát – a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltásaival ellentétben – nem a hírvivő (messenger) RNS-en, más néven mRNS-en alapuló technológiával állították elő. A Novavax a vakcinagyártók által régóta alkalmazott klasszikus technológián alapul.

Az oltás mesterséges, ún. rekombináns, illetve nanorészecske-technológiával elállított tüskefehérjét tartalmaz, tehát a számunkra jelenleg elérhető vakcináktól eltérően sem mRNS, sem DNS (AstraZeneca) nincs benne. A Novavax egy proteinalapú vakcina, amely könnyen ellenőrizhető, emellett már korábban is alkalmazták a technológiát olyan betegségeknél, mint a hepatitis B vagy az influenza. 

A szakértők remélik, hogy a Novavax segít majd növelni az átoltottsági arányt, mivel alternatívát kínál azok számára, akiknek fenntartásaik vannak a hírvivő RNS technológián alapuló szérumokkal szemben. Azt azonban még nem tudni, hogy ez az oltás jelentősen segíti-e a koronavírus elleni küzdelmet Németországban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?