Emberéleteket is követeltek az éjjel a közép-olaszországi áradások

Hárman életüket vesztették, csaknem ötezer embert pedig evakuáltak az elsősorban Emilia-Romagna tartományt sújtó áradások miatt, és a helyzet továbbra is kritikus Nello Musumeci, a katasztrófavédelmet vezető miniszter szerda reggeli közlése szerint.

A régió közlekedése megbénult, öt megye teljesen van víz alatt. Más tartományokból tűzoltóegységek érkeztek segíteni, mintegy húsz helikopterrel végzik a mentést. A meteorológiai előrejelzések szerint az esőzés szerdán sem enyhül. Emilia-Romagna folyói és patakjai megduzzadtak, sarat és törmeléket sodorva magukkal. A helyi prefektusok adatai szerint legalább négyen eltűntek. 

Az egyik áldozatot Forli, egy másikat Cesena térségében, a harmadikat Cesenatico tengerpartján találták meg. Az egyik férfi feleségével birtokán igyekezett biztonságba helyezni a mezőgazdasági gépeket, amikor az ár elsodorta. A férfi holttestét megtalálták, a feleségét még keresik. A lakott területen éjszaka is csónakokkal mentették az alsóbb szinteken élőket. Reggeltől búvárok is részt vesznek az eltűntek keresésében.

Gian Luca Zattini, a Savio-folyótól elárasztott Forli polgármestere úgy nyilatkozott, drámai éjszakát éltek át. Arra kért mindenkit, ne tulajdonaikat, hanem saját életüket mentsék a vészhelyzetben.

Matteo Lepore bolognai polgármester komolynak nevezte a helyzetet. Arra kérte az embereket, ne hagyják el otthonaikat, ne üljenek autóba. A városban egész kerületek kerültek víz alá, utakat zártak le, hidak omlottak le. Elmondta, a Savena és Ravona patak egyszerre lépett ki a medréből, és a Navile csatornája is tetőzött: a város körüli dombokon és hegyenek egymást követik a földcsuszamlások. Az alsóbb szinteket élőket evakuálták. Szerdán is zárva tartanak az iskolák.  

Hónapokig tartó szárazság után majdnem egész Olaszországban esik az eső. Emilia-Romagnát már május elején katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánították, amikor is két idős férfi halt meg a mindenekelőtt Bologna és Ravenna térségét sújtó esőzésben és áradásban, ami miatt négyszázötven embert kellett evakuálni.

Meteorológiai adatok szerint május másodikán és most kedden összesen annyi csapadék esett le Emilia-Romagnában mint hat hónap alatt szokott.

Kapcsolódók

Kimaradt?