Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Görögország partjainál, 79 ember meghalt

Fotó: Agerpres/EPALegkevesebb 79 ember fulladt vízbe Görögország délnyugati partjainál szerda reggel a görög parti őrség friss jelentése szerint. A hajó túlterheltségéről szóló információk alapján az áldozatok száma tovább nőhet.

Egy mentéstámogató európai szervezet közölte, hogy kedden késő este kapott riasztást a bajba jutott hajóban tartózkodóktól, majd a kapcsolat megszakad velük. Az Alarm Phone Twitter-üzenetben azt írta, 750 ember lehetett a fedélzeten.

A görög hatóságok szerint korai lenne megerősíteni a hajón tartózkodók számát, közölték viszont, hogy 104 embert sikerült élve kimenteni. „Nem tudunk konkrét számot mondani. Nem lehet tudni, hányan tartózkodtak a hajó rakterében” – mondta Nikosz Aleksziosz, a parti őrség szóvivője a görög MEGA TV-nek. „A fedélzeten azonban túl sokan voltak. Az tele volt” – tette hozzá.

Az ERT állami műsorszolgáltató szerint az elsüllyedt hajó a líbiai Tobruk városból indult útnak és Olaszországba tartott.

A görög parti őrség közölte, hogy a hajó kedden késő este még visszautasította a neki felajánlott segítséget. A tájékoztatás szerint a hajót a dél-görögországi Pülosz part menti várostól mintegy 80 kilométerre délnyugatra nemzetközi vizeken észlelte az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex. A görög parti őrség ekkor jelentkezett be a hajónál és ajánlotta fel a segítségét. A parti őrség közlése szerint a hajó fedélzetén tartózkodó nagyszámú menekült „elutasította a segítséget, és kijelentették, hogy folytatni kívánják útjukat”. Egy görög kormánytisztviselő által adott tájékoztatás szerint néhány órával később a hajó elkezdett az egyik oldalára billenni, majd szerda hajnali 2 óra körül felborult, és elsüllyedt.

Az ERT műsorszolgáltató szerint a fedélzeten tartózkodók többsége 20 év körüli fiatalember volt. Meg nem erősített tájékoztatás alapján többségében egyiptomiak, szíriaiak és pakisztániak. A túlélőket Kalamata városába vitték, és onnan várhatóan egy Athén melletti táborba szállítják őket.

A szerencsétlenség a legtöbb áldozatot követelte az idén a görög partoknál és a legsúlyosabbak közé tartozik Európában. Februárban 96-an veszítették életüket amikor hajójuk viharban szikláknak ütközött az olaszországi Calabria partjainál.

Kapcsolódók

Kimaradt?