Elégedettek a felek a magyar-vatikáni kapcsolatokkal

Elégedetten nyilatkoztak a felek a csütörtöki magyar-vatikáni találkozókon a kétoldalú kapcsolatok kedvező alakulásáról és a katolikus egyház Magyarország életében betöltött szerepéről – írja az MTI a szentszéki sajtóközpont közleménye alapján.

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Péter miniszterelnököt, majd a kormányfő találkozott Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával.

A tájékoztatás szerint a tárgyalások során kitértek Magyarország társadalmi és gazdasági helyzetére, valamint több, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésre, így az oktatásra és a világ különböző részein élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő keresztény közösségek védelmére.

A megbeszélésen szó volt aktuális nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusra. A felek reményüket fejezték ki, hogy a nemzetközi közösség egyre nagyobb elkötelezettséget tanúsít majd a béke előmozdítása mellett - olvasható a közleményben.

(Fotó: Facebook/Magyar Péter)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?