Egy egész családot lemészárolt, majd megpróbált öngyilkos lenni

Négytagú családot mészárolt le egy kaliforniai férfi, a holtesteket egy farmon rejtette el. A tette után öngyilkosságot akart elkövetni, de az orvosok megmentették az életét.

A tettest négyrendbeli gyilkosság és négyrendbeli emberrablás miatt tartóztatták le – közölte Alexandra Britton, a Merced megyei seriff hivatalának szóvivője a CNN csatornának.

A 48 éves férfit azzal vádolják, hogy elrabolta és megölte egy nyolchónapos kisgyereket, majd szüleivel, valamint nagybátyjával is végzett.

Illusztráció: Pexels

A férfi a letartóztatása előtt öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül, az orvosok megmentették az életét. Ezután pedig a rendőrség a Merced megyei börtönben helyezte el – áll a seriff hivatalának közleményében.

Az áldozatok eltűnését a hét elején jelentették, miután a család járművét elhagyatottan és kiégve találták meg. A holttestekre Kalifornia középső részén, Merced megyében, egy farmon talált rá egy mezőgazdasági dolgozó, majd értesítette a hatóságokat.

„Ennek a fickónak külön helye van a pokolban” – mondta Vern Warnke Merced megye seriffje. Hozzátette, a gyilkos indítékát még nem sikerült kideríteniük.

A férfi korábban közel egy évtizedig ült börtönben rablás és kábítószer-birtoklás miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?